Blade Assault

Mi az, ami miatt az ember végül rákattint egy új roguelite címre, amikor ott van már egy halom mesteri darab a piacon? A válasz, amit a Blade Assault ad, egyszerű: nos, igazából semmi. A játék rendben van, de ennyi. És pont ebben van a legnagyobb problémája.

Történet – A karakterek mögött csak üresség

A történet egy eléggé sablonos alapra építkezik: Kil, a haragos hős, aki bosszút esküszik, miután egy lázadó próbálkozás során a katonai utópia lakóit elárulják, és ő a mutánsokkal teli alvilágba kerül. Itt nincs sok meglepetés, a játék elég hamar elhint egy-egy cselekményszálat, de soha nem sikerül valódi érzelmi töltetet adni nekik. Kil tipikus "sötét múltú, egyedül harcoló hős", akinél látszik, hogy valami nagy titok rejlik, de mivel a játéknak nincs elég ideje, hogy ezt rendesen kibontakoztassa, hamar elveszítjük az érdeklődésünket. Az egész sztori egy olyan középszerűséggel van megírva, hogy el sem tudjuk dönteni, hogy komolyan akarja-e venni magát vagy inkább ironizál rajta.

Játékmenet – Harc, ami jobban összezavar, mint szórakoztat

A Blade Assault a jól ismert 2D akció-roguelite receptet követi, ami egyébként nem lenne baj, ha nem lenne már annyi más játék, ami ugyanígy működik, csak jobban. A pályákon végigvágva, folyamatosan gyűjtjük a különböző fejlesztéseket és felszereléseket, amik segítenek a következő menethez, majd, ha elbukunk, kezdhetjük elölről. Az alap mechanika egyszerű, de hatékony, csak épp semmi újat nem hoz a műfajba. Az új elemek, mint például a "Danger Level", amit az erősebb ellenfelek hoznak létre, próbálnak dinamikát adni a játéknak, de sokszor inkább csak idegesítővé válnak. A csata közbeni kaotikus harc, ahol mindenféle varázslatos támadások repkednek, egyszerűen túl sok, és nem érezzük, hogy képesek vagyunk kontrollálni a helyzetet. Az ellenségek között akad, aki szinte "Blissey-szintű" életpontokkal rendelkezik, miközben egyetlen jól elhelyezett ütés és már vége is a futamnak. Az élmény hamar frusztrálóvá válik, és ez a játék 90%-ának alapja: harcolni, harcolni, harcolni.

Karakterek és játékmenet változatai – Néhány új karakter sem menti meg

A karakterek változatosak, de csak papíron. Kil mellett három másik karaktert is választhatunk, akik mind más harci stílust képviselnek. Darcy, például egy elegáns katana harcos, aki a gyors mozgásra és a sebzésre épít, míg Kil a nagy láncfűrésszel áll a középpontban. Ez az egész karakterválasztás jó ötlet, de mivel az alap harcrendszer nem elég szórakoztató, hiába is próbáljuk ki az új szereplőket – nem igazán hoznak friss élményt. A karakterek közötti váltás inkább arra jó, hogy ne ugyanazt a monoton harcot ismételgessük, de alapvetően nem érződik, hogy bármit is igazán változtatnánk.

A vizuális és technikai megvalósítás – A külsőség, ami nem elég

A 16-bites pixel art stílus elfogadható, de nem nyújt semmi kiemelkedőt. Az animációk egyszerűek, és a játék világának kinézete kicsit túl basic ahhoz, hogy bármi igazán emlékezetes legyen. Ha a technikai oldalát nézzük, a helyzet még rosszabb. A Switch verzió erősen 30 FPS-re van korlátozva, de a játék sokszor megakad, a képkockák lecsökkennek, és egyszerűen nem működik simán. Ez nem csupán egy apró hiba – a játék ezen a téren jelentős problémákkal küzd. A harcok közbeni akciók, amikor több tucat ellenség támad ránk egyszerre, sokszor olyan zűrzavart eredményeznek, hogy nem is látjuk, hol van a karakterünk.