DC's Justice League: Cosmic Chaos

Előítéletek romjai között

A licencelt, fiatalabb közönségnek szánt játékoknak van egy rossz szokásuk: pontosan olyanok, amilyennek kinéznek. Egyszerűek, lélektelenek, gyorsan elfelejthetők. A Cosmic Chaos viszont meglepően nem ilyen. Nem akar többnek látszani, mint ami, viszont amit vállal, azt becsülettel hozza.

A sztori klasszikus képregényes őrület: Mr. Mxyzptlk megjelenik Happy Harborben, elrabolja Snapper Carrt, polgármesterré koronázza magát, és Starro segítségével elkezdi felforgatni a várost. Ez az a pont, ahol az ember hátradől, és elfogadja, hogy itt nem realista drámát fog kapni, hanem színes, bolondos DC-mesét.

Három ikon, egy kontroller

Superman, Batman és Wonder Woman hármasával indulunk neki a káosznak, és bármikor válthatunk köztük. Ez az egyik legjobb döntés a játékban. Nem csapatszimuláció, hanem egyetlen karaktert irányítasz, csak épp három különböző „ízben”. Batman dobálja a batarangot, Superman lézerezik, Wonder Woman lasszózik – mindez az első perctől érthető, ösztönös.

A harc felülnézetes, enyhén Diablo-s hangulatú: hullámokban jönnek az ellenfelek, csökkennek az életerők, potyog a loot. Van kitérés, vannak speciális képességek, és az egész meglepően jó tempóban zajlik. Nem mély, nem technikás, de kielégítő. Az ütéseken van súly, a váltások ritmusban tartják az akciót, és sosem érzem azt, hogy a játék untatna.

Nehézség: végre nem csak gyerekeknek

A többféle nehézségi szint sokat dob az összképen. Story módban tényleg bárki végig tud menni rajta, Heroic fokozaton viszont már figyelni kell, mikor mit csinálsz. Ez az a pont, ahol egyértelművé válik: a fejlesztők nem csak a gyerekeket célozták, hanem azokat is, akik kinőttek a Lego-játékokból, de még nem akarnak Souls-szintű koncentrációt.

Fan service, ami nem tolakszik

Az unlockolható kosztümök igazi jutalomfalatok. Képregényoldalak gyűjtésével nyílnak meg, és végigvezetnek a hősök teljes történetén, a legelső jelmezekig visszamenőleg. A fiatalabb játékosok valószínűleg csak azt látják, hogy „új ruha”, de aki valaha lapozott DC-képregényt, az itt sokszor elmosolyodik. Nem harsány, nem öncélú, csak egy kellemes biccentés a rajongók felé.

A humor viszi a hátán

A Cosmic Chaos igazi aduásza az írás. A párbeszédek tényleg viccesek, nem erőltetettek, és gyakran működnek több szinten. A pereces jelenet Superman „kryptonitjával” tipikusan az a poén, ami gyereknek abszurd, felnőttnek pedig pont elég önironikus.

A szinkronhangok sokat tesznek hozzá: Nolan North Supermanje lelkes és kissé naiv, Batman pedig hozza azt a fáradt cinizmust, amitől működik a karakter. Mr. Mxyzptlk hangja pedig egyszerre idegesítő és zseniális – pont, ahogy lennie kell.

És akkor jön a Switch…

Itt törik meg igazán az élmény. A teljesítmény Switchen egyszerűen rossz. Nem „néha döcög”, hanem következetlenül, kiszámíthatatlanul akadozik, főleg a nyitottabb területeken. Harc közben beltérben valamivel jobb, de sosem stabil. Kézben játszva javul a helyzet, viszont cserébe a kép mosottabb lesz, ami fájdalmas egy ilyen cel-shaded stílusnál.

A technikai hibák rendszeresen kizökkentenek, és ez azért bosszantó, mert minden más működik. Itt nem dizájn- vagy ötletbeli gondok vannak, hanem egyszerű optimalizálási hiányosságok.

Egy elszalasztott lehetőség

A legnagyobb hiányérzetem a kooperatív mód hiánya a sztoriban. Ez a játék kiált azért, hogy együtt játszd végig valakivel. Az Instant Action mód kevés vigasz, mert ott nincs fejlődés, nincs tét. Ha a fő kampány kooperatív lenne, simán a Lego-játékok komoly alternatívája lehetne.

Zárás

A DC’s Justice League: Cosmic Chaos jobb játék, mint amilyennek elsőre tűnik. Szórakoztató, vicces, tisztességes hosszúságú, és tisztelettel bánik a forrásanyaggal. Ugyanakkor a Switch-es technikai állapot és a hiányzó kooperatív sztori fájó kompromisszum.

Ha egy könnyed, egyjátékos szuperhősös kalandra vágysz, ami nem néz hülyének, de nem is akar túlkomplikálni mindent, akkor itt jó helyen jársz. Csak készülj fel rá, hogy néha a frame rate lesz a főellenség.