Clock Tower: Rewind

A videojáték-megőrzés még ma is döcög, hát akkor még mennyire esélytelennek tűnt volna egy ennyire rétegcucc újrakiadása. Aztán tessék: itt a Clock Tower: Rewind, és nem csak hogy létezik, hanem kifejezetten gondosan van összerakva.

Ez már önmagában egy kis csoda.

Egy rémálom, ami sosem akart akciójáték lenni

Jennifer Simpson és három másik árva gyerek megérkezik egy baljós kúriába. Aztán persze mindenki eltűnik, meghal, vagy rosszabb. A Clock Tower nem húzza az időt: hamar szembesít azzal, hogy itt te teljesen védtelen vagy. Nincs fegyver, nincs harc, csak menekülés. A Scissorman lassú, de kitartó, és amikor előkerül, a nyiszáló olló hangja azonnal felgyorsítja a pulzusod – még ma is.

Ez a játék annak idején radikális ötlet volt: túlélő horror harc nélkül. A feszültség nem abból jön, hogy ügyesen célzol, hanem abból, hogy mikor mersz futni, mikor kell megállni, mikor kell levegőt venni. Jennifer állóképessége kulcsfontosságú, és ha kifulladsz, akkor a pánikgomb (igen, konkrétan az) sem ment meg.

Point-and-click egy horror köntösében

A Clock Tower alapvetően egy régi vágású kalandjáték. Kurzorral bökdösöd a környezetet, Jennifer magától odasétál, te pedig reménykedsz, hogy nem egy rossz ajtót nyitottál ki. A közvetlen irányítás minimális: futás, megállás, pánik. Minden más a kurzoron múlik.

Ez ma már kifejezetten archaikus. Nem is szépítem: lassú, körülményes, néha kifejezetten kényelmetlen. De van benne egy furcsa, megfoghatatlan báj. Nem akar megijeszteni minden másodpercben. Inkább hagyja, hogy a feszültség magától ülepedjen rád.

Nem félelmetes, inkább fontos

Fontos kimondani: a Clock Tower ma már nem igazán ijesztő. A Scissorman inkább groteszk, mint rémisztő, és a tempó olyan lassú, hogy a modern horrorhoz szokott játékosok valószínűleg türelmetlenek lesznek. Ez nem jó belépési pont a műfajba, és önmagában nézve sem egy kiemelkedő játék.

Viszont mint történelmi lenyomat, elképesztően érdekes. Ez egy pillanatkép a Resident Evil előtti időkből, amikor még senki nem tudta pontosan, mi is az a survival horror. És ebben a kontextusban a játék hirtelen értelmet nyer.

Rewind – itt nyer igazán értelmet az újrakiadás

A Rewind csomag igazi ereje az extrákban van. Megkapjuk az eredeti SNES-verziót és a First Fear PS1-es változatot, kisebb kényelmi javításokkal (igen, például végre lehet futni felfelé a lépcsőn). Van visszatekerés is, ami sok frusztrációt levesz a válladról.

De ami igazán hozzáad az élményhez, az a rengeteg kiegészítő tartalom. A motion comic meglepően igényes, a szinkronmunka kifejezetten jó, és az interjúk Hifumi Konóval aranyat érnek. Ritka, hogy egy alkotó ilyen részletesen meséljen arról, hogyan próbált félelmet kelteni technikai korlátok között.

Az új animált intro viszont nekem nem működött. Túl rajzfilmes, túl könnyed, teljesen kilóg a játék egyébként realisztikusabb, komor hangulatából. Egy ritka melléfogás egy egyébként nagyon ízléses csomagban.

Prezentáció – itt nincs szégyenkezni való

A menü, a nagy felbontású kulcskép, az újraénekelt főtéma – ezek mind olyan dolgok, amikből érződik, hogy tisztelik az alapanyagot. A zenelejátszó kifejezetten jópofa extra, és a CRT filter pont annyira torzít, amennyire kell, anélkül hogy ártana az olvashatóságnak.

Ez nem egy odadobott emuláció. Ez gondosan összerakott múzeumi darab.

Zárás

A Clock Tower: Rewind nem klasszikus értelemben vett ajánlott horrorjáték. Lassú, régimódi, és sok türelmet kér. De ha érdekel a műfaj története, ha szeretnéd látni, honnan indult mindez, akkor ez egy különleges élmény.

Nem fogsz tőle félni. Inkább elgondolkodsz rajta. És néha ez többet ér.