Chico And The Magic Orchards DX

A Chico and the Magic Orchards DX pontosan ilyen. Ez nem „retro ihletésű”, nem „old-school hangulatú”, hanem egy konkrétan elveszett Game Boy Color klasszikus, amit valaki most előkotort a fiók aljáról.

És igen, ez nagy dicséret.

Diógörgetés, mint életforma

A Daikon Games játékában egy mókust – pontosabban csíkos hátú mókusfélét – irányítok, Chicot, akinek az a feladata, hogy diókat juttasson el a pályák végére. Ennyi. Nincs világmegmentés, nincs túlmagyarázott sztori, csak tiszta játékmenet.

A mechanika elsőre pofonegyszerűnek tűnik, de gyorsan kiderül, hogy itt platformozás és logikai fejtörés kéz a kézben jár. Az egész nagyon emlékeztet a Game Boy-os Zelda epizódok pályaszerkezetére: kis, zárt területek, kulcsok, kapcsolók, kerülőutak. Mini dungeonök, egymás után felfűzve.

A dió nem csak teher, hanem eszköz. Kapcsolókat aktivál, lenyom dolgokat, és sokszor a környezet segítségével kell „távolról” terelgetnem. Ez adja a játék igazi ízét: nem reflexből oldok meg mindent, hanem gondolkodom is.

Minden pálya dob egy új csavart

Ami igazán meglepett, az a változatosság. Minden egyes pálya hoz valami új trükköt: emelkedő-süllyedő vízszint, szellemjárta ház hamis falakkal, eltűnő blokkok, időzítésre épülő akadályok. Soha nem érzem azt, hogy „na jó, ezt már láttam”.

Mivel egy pálya általában csak pár perc, a játék tempója feszes és kellemes. Nincs töltelék, nincs felesleges kör. Elakadok, gondolkodom egy kicsit, megoldom, megyek tovább. Pont úgy, ahogy egy jó kézikonzolos játékban kell.

Kis méret, nagy precizitás

A pályadizájn elképesztően szoros. Nincs elvesztegetett tér, minden csempe számít. Ettől az egésznek van egy nagyon kielégítő ritmusa, amitől tényleg azt érzem, hogy jó játszani vele. Ez az a fajta játék, amit öröm kézben tartani, még akkor is, ha Switchen fut.

Két óra alatt simán végig lehet érni rajta, de közben van egy folyamatos előrehaladás-érzés, főleg ha gyűjtögetni is elkezdek.

Apró extrák, amik pont jók

A gyűjtögetők örömére minden pályán magok vannak elszórva, amik kvázi érmeként funkcionálnak. Ezeket a hubban lehet elkölteni: zeneszámokra a zenelejátszóhoz, vagy új színpalettákra a monokróm Game Boy módhoz.

A világok nem lineárisan nyílnak meg, hanem a gyűjtött magok száma alapján, ami egy kis szabadságot ad, anélkül hogy bonyolulttá válna. Pont annyi metajáték van benne, amennyi még nem vesz el az alapélményből.

Audiovizuális időutazás

A látvány és a hangzás hibátlanul hozza a Game Boy életérzést. A helyes képarány, az oldalsó keretek, amik konkrétan a régi kézikonzol burkolatát idézik – minden a helyén van. Ha akarom, színes grafikával játszom, ha meg teljesen el akarok merülni a múltban, ott a klasszikus borsózöld kijelző.

Ez nem paródia. Ez tiszteletteljes rekonstrukció.

Zárás

A Chico and the Magic Orchards DX egy rövid, tömör, elképesztően szerethető játék. Nem akar többnek látszani, mint ami, de azt tökéletesen csinálja. Ha hiányzik az eredeti Game Boy korszaka, amikor egy jó ötlet és precíz pályák elvittek a hátukon mindent, akkor ezt nem szabad kihagyni.

Két óra. Egy ötös. Rengeteg mosoly.