Broken Sword 5: The Serpent's Curse

Hogy miért? Mert bár van benne egy-két zseniális pillanat, az első órákban elég erősen meg kell harcolni a játékért. De mielőtt elkapkodnánk a dolgokat, nézzük meg alaposabban, miért is éri meg mégis belevágni.

Képzeld el, hogy az egész világ egy hatalmas történet

A játék alapja egy klasszikus point-and-click kaland, ami szinte már mindent megélt a videojáték-történelemben. Képzeld el, hogy George Stobbart és Nicole Collard, az ikonikus páros, akik valamikor a Broken Sword 1 óta járják a világot, most újra belecsöppennek egy vallási összeesküvésbe, ami tele van titkokkal és rejtélyekkel. Ez a történet egy igazán izgalmas alapötlettel kezdődik, de az a helyzet, hogy sajnos nem minden úgy működik, ahogy azt elvárnánk.

Kétségbeejtően lassú tempó

Már az elején érezhető, hogy a játék nem rohanná el magát. A párbeszédek olyan nyújtottak, hogy inkább az az érzésed, hogy egy mozgalmas délután helyett egy elnyújtott reggelit fogyasztasz. Az NPC-kel való interakciók szinte mindig vontatottak, és sokszor elég fárasztóak, ahogy minden egyes kis részletet kisilabizálsz tőlük. Sajnos a színészi munka is inkább szánt szegényebbek közé tartozik, ami nem segíti elő a történetbe való beleélésünket.

Ezen kívül az is elég frusztráló, hogy nincs gyorsutazás, így szinte mindig be kell járnod ugyanazokat a képernyőket, hogy elérd a következő célpontot. Olykor szó szerint semmi nem történik, csak a karakterek lassú sétája. És amikor épp a főhőst próbálod megvédeni az életveszélyes helyzetekben, akkor sem váltanak sebességet – lassan mennek, és nem is próbálják túlélni az eseményeket.

A logika és a furcsa puzzle-ök

A játék egyik legnagyobb csalódása a puzzle-ök. Oké, tudom, hogy a kalandjátékoknak megvannak a maga furcsaságai, de néha tényleg nem értettem, hogy miért kell így végigkínlódni a feladatokat. Miért kell egy festőnek alkoholt adni, hogy aztán a lift gombjaival manipulálva elérjem, hogy befejezze az italát? Tényleg? Ez egy olyan fejlesztői megoldás, amit az ember a legsötétebb rémálmaiban sem képzel el. Míg egyes feladványok tényleg jól meg vannak oldva, és kellemesen elgondolkodtatnak, addig a túl sok felesleges logikai ugrás miatt sokszor idegesítővé válik az egész.

A játék második felében azonban szerencsére kicsit összeszedettebbé válik a történet és a feladványok is. Paris és London után eljutunk Montserrathoz és Irakba, ahol valóban kezdjük érezni, hogy a cselekmény sokkal érdekesebb irányba tart. Itt már igazi kihívások elé kerülünk, ahol tényleg szükség van az agytekervényeink megdolgoztatására.

Látvány: Egy szép háttér, de a karakterek nem illenek bele

Ami a látványt illeti, a Broken Sword 5 tényleg kiemelkedő. Az elképesztően részletes, kézzel rajzolt háttérvilágok igazán magával ragadóak. Párizs virágzó utcái és London vonzó tájai egyaránt megidézik a klasszikus művészetek világát. Azonban itt jön a bökkenő: a háromdimenziós karakterek néha olyan érzést keltenek, mintha egy teljesen más stílust képviselnének, mint a hátterek. Néha zavaró, hogy nem illenek egymáshoz, de szerencsére nem annyira zavaró, mint amennyire hangosak.

Összességében

A Broken Sword 5 nem egy könnyed kaland, de nem is egy teljesen elhibázott próbálkozás. A kezdeti lassúság, a felesleges rejtélyek és a gyenge színészi munka mind hátráltatják a játék élvezhetőségét, de ha átvészelted az első órákat, a történet egyre inkább magával ragad. A második felvonás pedig tényleg izgalmas fordulatokat tartogat, és ha kitartasz, megtalálhatod a régi iskola kalandjátékok szellemiségét, ami még mindig meg tudja hozni a maga varázsát.