Bloody Zombies

Ugyanaz az eShop-vonal, ugyanaz az „old school, de csillogó” hozzáállás, ugyanaz a rajzfilmesen túlzó erőszak. Csakhogy míg a Cannoli egyértelműen a Metal Slug felé kacsint, addig a Bloody Zombies teljes testsúllyal veti magát a Final Fight / Streets of Rage vonalra. Ez egy klasszikus értelemben vett verekedős játék, olyasmi, ami harminc éve még gondolkodás nélkül falta volna az aprómat az automatában.

Harcrendszer: minden ismerős, minden működik… nagyjából

Az alapok rendben vannak. Oldalra haladunk, de a 2.5D térben fel-le is mozoghatok, dash, könnyű és nehéz ütés, kombók, ugró rúgások, felkapott csövek és lapátok. Ezek együtt egy jól felismerhető, biztonságos beat ’em up receptet adnak. Van kitérés is ZL-re, ami kötelező, különben a bossok darabokra szednek.

A speciális támadások már kicsit érdekesebbek: power-up után egy mozgáskombó + erős ütés, ami eszi az energiasávot, cserébe szépen takarít. Ezek adnak némi ritmust a harcnak, de nem forgatják fel az alapképletet.

És itt jön az első repedés: a harc érzetre lassú. Nem lomha, de nincs meg az a feszesség, amit a műfaj legjobbjai tudnak. Ráadásul a találati pontok néha furák – ott állunk egymás mellett, csapkodunk, és mégsem ér semmihez az ütés. Ez egy beat ’em upnál bűn.

Hangulat: posztapokaliptikus London, sok vérrel

A játék egyik nagy erőssége a stílus. A romos londoni környezet jól áll a zombiknak, a cel-shaded grafika éles, karakteres, és a mértéktelen vérontás valahogy mégis passzol ehhez a rajzfilmes világhoz. Nem realista, inkább groteszk – és ez működik.

Tetszett az is, hogy időnként titkos területeket lehet találni törhető falak mögött. Nem sok van belőlük, de pont elég ahhoz, hogy ne csak a monoton előrehaladásról szóljon minden pálya.

A gond: fárasztó ismétlés

A Bloody Zombies legnagyobb baja az, hogy kemény munkának érződik. Az ellenfelek hullámokban jönnek, sokat bírnak, és bár nem túl okosak, együtt veszélyesek. Ez önmagában rendben lenne, de hosszabb távon a gombnyomkodás kimerítővé válik.

Ezen nem segít az sem, hogy a négy játszható karakter gyakorlatilag ugyanaz. Más a kinézet, más a hang, de a mozgás, a tempó, a támadások megegyeznek. Ez különösen fájó többjátékos módban, ahol semmi sem ösztönöz valódi szerepmegosztásra vagy specializációra.

Többjátékos móka – csak együtt igazán jó

Papíron van online multiplayer is, de őszintén: ez a játék kanapén érzi jól magát. Egy szobában, egymás mellett ülve, közösen túlélni a zombihordákat – itt jön ki a Bloody Zombies legjobb arca. Még így sem válik kiemelkedővé, de szórakoztató tud lenni.

Szükség is van az összefogásra, mert a játék nehéz. Régi vágású életrendszer, kevés kegyelem, és bár visszadob a pálya elejére, hamar felmerül a kérdés: akarom én ezt még egyszer?

Zárás

A Bloody Zombies nem rossz játék. Csak épp nem elég jó ahhoz, hogy sokáig emlékezzek rá. Megvan benne a klasszikus beat ’em up szelleme, van stílusa, és társaságban tud szórakoztató lenni, de a harc minősége, a karakterek egyformasága és az ismétlődés idővel kifárasztja az élményt.

Ez egy tisztességes próbálkozás, de nem egy új Streets of Rage. Inkább egy rövidebb, alkalmi kitérő azoknak, akik nagyon vágynak egy kis nosztalgikus zombiverésre.