Okami HD

Mi történik a Nipponban?

A történet, ha úgy vesszük, egy igazi klasszikus: egy ősi sötét erő újra megjelenik, hogy elpusztítson mindent, ami szép, és miért ne? Az alapszituáció egyszerű: van egy gonosz sárkány, amivel egy harcos és egy farkas összefognak, hogy megmentsék a várost. Miután ez megvolt, eltelt egy évszázad, és a sárkány ismét szabadlábon van. Az istennő, Amaterasu, aki farkasként ébred, kénytelen ismét harcba szállni, hogy rendet rakjon. Hagyjuk most a szörnyűséges kliséket, a lényeg, hogy a történet egyetlen pillanatra sem hagy cserben.

Az igazán érdekes része a sztorinak az, hogy nem csak egy végső főgonosz legyőzéséről van szó, hanem az egész játék egy folyamatos ívben fejlődik. Képzeld el, mintha egy nagyobb sztori folytatásaként tekintenél rá – és valahogy a vártnál jobban működik. Az ilyen típusú játékoknál nem mindig jön be, de itt az új veszélyek folyamatosan további kérdéseket vetnek fel, és talán ezért érzem úgy, hogy valójában egy kicsit túl is hosszúra sikerült.

A játékmenet – Hagyd, hogy a festék irányítson!

Na, most jön a lényeg: mi teszi az Okami-t igazán egyedivé? Az egyik legnagyobb húzás az, hogy a játékmenetben nem csupán a szokásos akció és harc dominál. Ha azt mondom, hogy Celestial Brush – nem, nem mágia, hanem egy eszköz, ami lehetővé teszi, hogy irányítsd a környezetet, mintha festenél. Egyszerűen annyira kreatív, hogy minden egyes új technika használata egy friss élményt ad, és imádtam minden egyes pillanatra, amikor újabb dolgokat tudtam rajzolni a játék világába. Egy fa elültetése, vagy egy hegymászó kötél létrehozása nemcsak szórakoztató, hanem valami teljesen újfajta logikai kihívást is jelent.

Amit viszont sajnálok, hogy a dungeonök, ha nem is unalmasak, de tényleg túlságosan könnyűek. Miért? Mert bármilyen gyorsan felfedezel új képességeket, a logikai feladványok igazából sosem tűnnek túl bonyolultnak. A Zelda-hoz hasonlóan ott vannak a lock-and-key mechanizmusok, de ezek sosem igazán kényszerítenek arra, hogy túlságosan elgondolkodj. Ettől függetlenül a festés és a környezet manipulálása az, ami mindig új színt ad az élménynek.

A harc – Istenek vagyunk, de túl könnyű

A harc sem hoz különösebben komoly kihívást, ami szomorú, mert Amaterasu valóban egy istennő, és vártam, hogy a szörnyek legalább kicsit próbálnak megállítani. A legtöbb ellenfél olyan, mint egy elgyengült bögre, amit csak picit le kell ütni, és máris kész. A harc kifejezetten hack 'n' slash, de inkább szórakoztató, mintsem valóban kihívást jelentő. Szerencsére a harci eszközeid, mint például a rózsa fűző és a többi fegyver, szórakoztatóak, és segítenek abban, hogy kicsit megváltoztathasd a taktikai lehetőségeidet. Az igazán érdekes az, hogy a fegyverek egymással kombinálhatóak, így minden harc egy kis variációt csempészhet.

Az egyetlen, ami megmarad: a látvány

És most jön a bomba: az Okami vizuális stílusa egy igazi mestermű. Mintha egy japán tusrajzba csöppentél volna, minden egyes pillanata olyan, mintha festmény lenne. Ahogy Amaterasu fut, virágok pattannak ki a földből, vagy ahogy a szél görbítette vonalakat húz az égen – ezek mind olyan pillanatok, amik bármikor lenyűgöznek, akárhányszor látod őket. Bár a grafika már nem a legújabb generációt képviseli, a festett világ időtlen, és egyedülálló módon ragadja meg az ember figyelmét.

A zene is remekül illik az egészhez – bár nem mondanám, hogy rendkívül emlékezetes darabokkal találkozunk, a dallamok tökéletesen illenek a játék tempójához, és az egész hangulatot még inkább alátámasztják.