Narcos: Rise Of The Cartels

A narcosi világ, amit megpróbáltak visszaadni

A Narcos: Rise of the Cartels a sorozat első évadának eseményeit veszi alapul, és bár nem egy klasszikus történeti élményt kínál, a helyszínek és a karakterek ismerősökként köszöntenek. De mielőtt azt hinnéd, hogy egy szokásos, gyors puskázásra épülő lövöldözésről van szó, pihentetlek: nem, nem az. A fejlesztők nem csináltak belőle egy agyatlan shootert, hanem inkább egy taktikai, körökre osztott élményt, ami a sorozat feszültségét próbálja átadni. A kérdés persze, hogy sikerül-e neki?

A kampányt 18 fő történeti fejezetre osztották, melyek között vegyesen szerepelnek fő és mellékküldetések. Itt jön a lényeg: a játékos választhat, hogy a DEA (az amerikai kábítószerellenes ügynökség) vagy El Patrón, a híres medellíni kartell tagjaiként próbálja meg átvenni a hatalmat. És bár az alapötlet jó, a megvalósítás már nem biztos, hogy mindenkit megfog.

A taktikai játékmenet és az AI mélypontja

Amit igazán élvezetesnek találtam a játékban, az az, hogy a körökre osztott játékmenet minden egyes döntést fontosabbá tesz. Ugyanis minden egyes körben csak egy karaktert mozgathatsz, ami folyamatosan növeli a feszültséget. A taktikai döntéseid súlya hirtelen sokkal nagyobb lesz, mint egy átlagos TPS játékban, és minden egyes lépés komoly következményekkel járhat, főleg ha figyelmetlen vagy. És bár az alapmechanika jól van felépítve, itt is jön a baj: a mesterséges intelligencia (AI) szörnyen ostoba. Az ellenség nem igazán próbálkozik meg okosabb mozdulatokkal, inkább rátámadnak, mint egy dühöngő bulldogok, ezzel pedig alaposan levonva a stratégiai értékből.

A különböző karakterosztályok jól kiegészítik egymást, mint egy régi taktikás játékban, de sajnos a játék ritmusát többnyire az AI képtelensége dönti el. Ráadásul, ha igazán jól átgondolod a lépéseidet, szinte soha nem jutsz olyan helyzetbe, ahol komoly kihívás elé kerülnél.

A Counteraction – ami igazán működik

A játék egyik üdítő újítása a Counteraction rendszer, ami lehetőséget ad arra, hogy valós időben beavatkozz, és egy szép, precíz Kill Shot-ot válts ki, amikor már éppen a célpontod hátrálna. Ez ad némi pluszt a taktikai szempontból kissé unalmas harcokhoz, de nem elég ahhoz, hogy eltüntesse az AI okozta frusztrációt. Valójában az ilyen pillanatok azok, amikor egy kicsit felébredsz, és elhiteted magaddal, hogy na, most végre igazán érdekes lesz.

A grafika és az elavult érzés

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem zavar, amikor egy új játékban annyira egyértelmű, hogy az egész úgy néz ki, mintha valami tavalyi projekt lenne, amit gyorsan előrántottak. A karaktermodellek és az animációk stílustalanok és elég elavultak, különösen akkor, amikor a Counteraction-t próbálod bevetni. Az egész grafikai világnak valami elavult, előző generációs hangulata van, ami már a mai szemeknek erősen vonzza a figyelmét.

Szerencsére a játék overhead nézetes taktikai megközelítése valamennyire ellensúlyozza a vizuális hibákat, de ha közelről nézed, az élmény elég csalódást keltő. Ráadásul az egész Switch verzión is érezhető a grafikai gyengeség, nemcsak ezen a platformon.

A végső megítélés

Összességében a Narcos: Rise of the Cartels egy üdítő próbálkozás, hogy egy sorozatból valódi taktikai élményt alkossanak. Az alapötlet, hogy a kartellek közötti húzavona egy stratégiai játékba kerül, nem rossz, de az AI ostobasága és a lassú játékmenet sokszor letörik az élményt. A Counteraction rendszere jónak tűnik, de nem elegendő ahhoz, hogy igazán megmentsen a monotonitástól. Ha te is azok közé tartozol, akik szeretnek egy jó régi taktikai játékot, talán megér egy próbát, de ha a tempóra vágysz, inkább keresd máshol a kihívást.