Nos, mi van akkor, ha egy híres akciójáték fejlesztője végre kihozza azt a Musou címét, amit a régebbi rajongók már nagyon vártak? A *Fate/Samurai Remnant* elég érdekes helyet foglal el a játékpiacon, mert egy jól ismert formula, a Musou alapjait frissíti fel, és próbálkozik valami újat hozni a fájdalmasan repetitív verekedős élménybe. A végeredmény? Van benne potenciál, de nem mentes a gyerekbetegségektől.

A kétezres évek elején, amikor a 3D-s platformmaszkotok még valódi sztárok voltak, a *Ty the Tasmanian Tiger* simán odaült egy asztalhoz Marióval, Sonickal és Crash Bandicoottal. Nem ő volt a see-you-in-court nagyágyú, de volt stílusa, humora, és egy nagyon erős „ausztrál bozót” identitása. Aztán TY eltűnt, a Krome Studios megjárta a maga hullámvasútját, majd szép csendben visszakapaszkodott a remasterekkel.

A **Dragon Quest** sosem volt idegen a mellékvágányoktól. Spin-offok jöttek-mentek, volt köztük kellemes meglepetés és felejthető próbálkozás is. Az **Infinity Strash: Dragon Quest The Adventure of Dai** viszont egy egészen sajátos kategóriát képvisel: azt a játékot, amiről végig nem tudtam eldönteni, *kinek* készült. Anime-rajongóknak? Akció-RPG-s arcoknak? Dragon Quest-veteránoknak? A válasz valahol félúton elveszett, jó pár statikus kép és túl hosszú átvezető között.

Ha a *Harvest Moon* sorozatra gondolunk, akkor az elsőre nem biztos, hogy a legjobb emlékek ugranak be. Az elmúlt években a széria inkább a feledés homályába merült, mintsem új magasságokat ért volna el. De most, a *Winds of Anthos*-szal, végre úgy tűnik, hogy Natsume megpróbált egy lépést előre tenni. A kérdés csupán az: vajon sikerült-e?