Nemrég még dőlt a pénz, aztán jött a Monkey Tavern, a pia, és a klasszikus hiba: *mindent* elinni. Négy hősünk ott áll üres zsebbel, remegő kézzel, amikor valaki elejt egy félmondatot egy toronyról, ami tele van kinccsel. A veszélyek részletezéséig már el sem jutunk – a banda sprintel a baljós épület felé, mert a sörzseton nem vár. Így indul a **Heroes of the Monkey Tavern**, egy belső nézetes, valós idejű dungeon crawler, ami nyíltan a *Dungeon Master* iskolájából jön: 90 fokos fordulások, láthatatlan rács, feszes tempó.
Tudod, hogy a Sonic mostanában már nem ugyanaz, mint régen? Ezzel a játékkal próbálkoztak ugyan, hogy visszahozzák azokat a száguldós, zúzós pillanatokat, amiket még az 1990-es években tapasztaltunk, de valahogy nem sikerült teljesen elérniük a célt. A *Sonic Forces* egy olyan játék, ami ugyan megpróbálja behozni a régi vágású Sonic élményeket, de ha nem vagy már kisgyerek, akkor lehet, hogy inkább egy gyors élményként fogod kezelni, mint sem a széria következő nagy dobásaként.
A *Sparkle 2 EVO* olyan játék, amire ránézve az embernek azt mondaná: „ez valami igazán kreatív és friss ötlet!” Valójában viszont egy olyan játék, amely sokkal inkább egy koncepció, mint egy teljes játékélmény. A lényege, hogy egy mikroorganizmusként ételt keresve fejlődjünk, miközben versenyt futunk az idővel, hogy egyre nagyobb és erősebb lényekké váljunk. Az alapötlet egyszerű és potenciálisan érdekes, de a végére kiderül, hogy a játékmenet nem igazán tartogat mélyebb élményt.
Ha nem hallottál az eredeti **Beat Sportsról**, nem vagy egyedül. Az Apple TV 2015-ös indulásakor jelent meg, csendben, afféle meglepetésként, amikor a Harmonix azt a feladatot kapta, hogy *játékkonzolként* legitimálja az eszközt. Fura irány volt tőlük – Rock Band után űrbéli sportok? –, de működött: aranyos volt, ritmusos, és meglepően addiktív.
Sakkot játszani lehet bárhol, ingyen, bármikor – a Chess Ultra mégis azt mondja: *jó, de mi lenne, ha ezt elegánsan tennénk, rendes hangulattal, díszlettel, és egy kis konzolos csillogással?*