Hogyan lehet frissíteni a twin-stick shooter műfaját úgy, hogy közben ne veszítsük el azt az ősi arcade varázst, ami miatt annyira szeretjük? A *Tachyon Project* próbálja megtalálni a választ, és bár nem teljesen hibátlan, az alapjáték élvezetes, és egy-egy próbálkozásával még izgalmas élményt is kínál.
Van az a pillanat, amikor a konzolon pörögve rájössz, hogy amit épp játszol, az nem csak csalódás, hanem egyenesen katasztrófa. Én most épp ezt élem át a *Tennis* című játékkal, ami valószínűleg a legüresebb és legunalmasabb teniszes élmény, amit valaha konzolon kaptam. Még a régi Wii Sports, ami alapvetően egy egyszerűsége miatt volt szórakoztató, sokkal jobban eltalálta a dolgokat. De mi történt most? Hogy sikerült egy ilyen alapvetően egyszerű sportjátékot ennyire felemészteni?
Valaha volt olyan játék, ami egy kicsit felidézte a régi Ninja Gaiden vagy Shinobi feelinget, de nem volt benne semmi komoly történet?
Tudjátok, mi a legnagyobb baj a retró-játékokkal? Hogy ha nem találják meg az egyensúlyt a nosztalgia és a modern játékmenet között, könnyen elérhetjük azt a pontot, ahol csak a múltnak való tisztelgés marad, de már nem érzed úgy, hogy a játék valóban szórakoztat. A *Space Dave!* pont ezt a buktatót hozza el: ugyan hoz egy visszautalást a múltba, de nagyon gyorsan rájössz, hogy valójában nem kínál annyit, mint amennyit reméltél.
Mikor először megpillantottam a *Celeste*-t, azonnal egy *Super Meat Boy* kaliberű kihívásra gondoltam.