Az ember már azt hinné, hogy a Zelda nyomdokain senki sem érhet utol. Minden próbálkozás, legyen szó másik játékfranchise-ról vagy kisebb indie projektekről, elbukik az ősi formula árnyékában. Aztán jön egy játék, amitől először nem is tudsz mit kezdeni, mert azt gondolod, hogy ez csak egy újabb próbálkozás. Aztán rájössz, hogy *na, ez működik*. Vesta ilyen. Egy sci-fi puzzle, amiben egy lány és a robotja próbálják kibogozni egy elhagyatott gyár titkait. És hát, ha szeretted a Zeldát, akkor biztosan meg fogod találni a helyed benne.

A Nintendo Switch hibrid mivolta az egyik legnagyobb erőssége: ugyanúgy alkalmas hosszú kanapés estékhez, mint ötperces agytornára két megálló között. A *Qbik* pontosan ezt a kettősséget lovagolja meg. Nem akar monumentális lenni, nem akar beszippantani tíz órára egyhuzamban – inkább apró falatokban dolgozik, és ebben kifejezetten jó.

Néha elgondolkodom, hogy miért pont a baseball – oké, tényleg szórakoztató dolog a virtuális ütővel fejbe vágni egy-két ellenséget, de a **Baseball Riot** mégis azt az érzést kelti, mintha egy jó pár évvel ezelőtti, már egyszer használt receptet próbálnának nekünk újra eladni.

Már a cím is árulkodó: egy kis bolygó, egy színes világ és egy egygombos irányítás. Ha nem tartanám rendkívül megnyugtatónak a rövid, pörgős puzzle-öket, talán már az első pár perc után el is engedtem volna, de valami miatt végigjátszottam. Miért? Mert működik, de csak addig, amíg nem kezdesz el túlságosan gondolkodni rajta.