Amikor az eredeti **SteamWorld Heist** megjelent, én voltam az az idegesítő ember, aki mindenkinek – kérés nélkül is – magyarázta, hogy *ezt játszani kell*. Az X-COM-féle körökre osztott taktika esszenciája, 2D-ben, kézi célzással. Feszes tempó, nyugodt gondolkodás, majd az a pillanat, amikor meghúzod a ravaszt, a lövedék pattog a falakon, és vagy zseniálisnak érzed magad… vagy nézed, ahogy a még élő ellenfél szétlövi a robotodat. Ritka, tiszta élmény volt.

Mi történik, ha a szórakoztató játékélmények között végre valami igazán pihentetőre vágyunk? Ha nem szeretnénk napi harcot vívni, hanem inkább a napsütéses japán vidéken szeretnénk lézengeni, napsütötte réteken sétálni, bogarakat gyűjteni és esetleg horgászni? Nos, a *Natsu-Mon: 20th Century Summer Kid* pontosan ezt adja, még ha nem is tökéletes csomagolásban. Van benne egy kis régi iskola varázs, de néhány zűrös részlet, amit nem árt figyelembe venni.

Mi van akkor, ha a puzzle műfaj keveredik a zenével, és a megoldások nem csak logikai, hanem zenei kulcsokat is igényelnek? Ez a kérdés futott végig a fejemen, miközben játszottam a *The Lullaby of Life*-fel. Egy játék, ami színes, varázslatos világot teremt, miközben finoman próbára teszi a figyelmedet és a reflexeid. De vajon tényleg egy életre szóló élményt kínál, vagy inkább csak egy szép, rövid pihenés?

Mi történik, amikor egy olyan játékos, aki évek óta a "gyorsan haladjunk, mert túl sok a játék" világában él, visszanyúlik a régi vágású platformerekhez? Hát, a Volgarr the Viking II pontosan ezt teszi: keményen megbünteti azokat, akik nem készen állnak a halálra. Ez a játék visszarepít minket abba az időszakba, amikor a videojátékok nem szórakoztatásból, hanem kizárólag vért izzasztó kihívásból álltak. Ha szereted a valódi kihívásokat, akkor Volgarr II-t nem szabad kihagynod.