Ha azt mondom, hogy **Chocobo’s Mystery Dungeon: Every Buddy!** a végső megváltás, akkor biztosan félreérted.

A golf – legyen az valódi vagy virtuális – általában két reakciót vált ki az emberből. Vagy kellemesen ellazít, miközben csendben versenyzel magaddal, vagy idegbajt kapsz, és legszívesebben elásnád az ütőt a legközelebbi bunkerben. A **Golf Peaks** határozottan az előbbi tábort erősíti. Ez nem az a játék, ahol szélirányt, ütőszöget és fizikát számolsz, hanem az, ahol leülsz, gondolkodsz egy kicsit, majd elégedetten bólintasz, amikor *összeáll a megoldás*.

Nintendo 64-es játékokat kézben tartva játszani ma már nem nagy kunszt – aki végignyomta a 3DS életciklusát, pontosan tudja ezt. Mégis, van valami egészen különleges a kilencvenes évek közepének–végének FPS-aranykorában. Abban az időszakban, amikor a *GoldenEye 007*, a *Perfect Dark* vagy a *Quake II* nemcsak szórakoztattak, hanem formálták is a műfajt. A *Turok: Dinosaur Hunter* ebből a világból érkezik vissza Switchre, és bár nem ez a sorozat csúcspontja (arra ott a *Turok 2*), mégis egy fontos, karakteres darab. Egy FPS dinoszauruszokkal – már ez önmagában elég abszurd ahhoz, hogy működjön.

Ha a *RICO* egyszerű szavakkal kellene leírnom, akkor az így hangzana: "rúgj ajtókat, lőj emberekre". Ez a mondat talán elsőre nem tűnik valami különlegesnek, de igazából ez az, ami összefoglalja a játék lényegét. Nincs túl sok finomkodás, nincs túlkomplikált történet, csak pörög a cselekvés, és nem állunk meg – szó szerint minden ajtót be kell rúgnunk, hogy aztán rövid, de annál izgalmasabb tűzharcokban vegyünk részt. És ennyi. A *RICO* igazából ennél többet nem is akar adni, és valójában ez teszi annyira addiktívvá.