Évekig úgy tűnt, hogy az HBO valaha volt legnagyobb sorozatához, a **Trónok harcához** egyetlen játékforma passzol igazán: egy következményekre épülő, történetvezérelt kalandjáték. A Telltale-féle próbálkozás ezt részben be is váltotta, majd szépen elvérzett, és maradt utánuk pár felejthető mobilos melléktermék meg egy olyan akció-RPG, amiről kollektíven megegyeztünk, hogy jobb nem emlékezni rá. Egy ekkora popkulturális monstrum tényleg ennyit érdemelne?

A visual novel műfaj mindig kényes terep volt. Ha nincs mögötte erős írás és valódi bevonódás, könnyen átcsúszik abba a formátumba, ahol csak nyomkodom az A gombot, hogy végre történjen *valami*. Amikor viszont 2001-ben az első **Ace Attorney** megjelent Game Boy Advance-en, egy csapásra megmutatta, hogyan lehet ebből a látszólag szűk műfajból *játékot* csinálni. Nem csak történetet mesélt, hanem aktívan bevont, gondolkodtatott, és közben még szórakoztatott is.

Képzeld el, hogy az űrben, a semmi közepén, egy idegen világon ragadsz, ahol a túléléshez szükséges minden egyes döntésed élet-halál kérdése. Ha ez nem lenne elég, egy másik idegen faj is ott leselkedik rád, és amikor épp elég közel érkezel, hogy a csillagok között boldogulj, rád tör az elkerülhetetlen halál. *Out There: Ω The Alliance* pont erről szól, és bár nem az a játék, amit minden nap végigjátszol, a hangulata, a felfedezés öröme és az izgalmas döntések miatt, bizony mindenképp érdemes elmerülni benne.

A legjobb játékvilágok nem térképpel és waypointtal csábítanak, hanem kíváncsisággal, és a Hob pontosan ilyen: nem hívogat, hanem hagyja, hogy belesétálj.