Az ember ránéz a **BurgerTime Party!** hamburgerjeire, és azonnal tudja: ez a játék 1982-ből jött. A bucik laposak, a hús szomorú, a saláta inkább csak jelen van, mint él. Ha ez tényleg egy 2019-es frissítés akarna lenni, akkor Peter Peppernek már briósbucikon kellene átküzdenie magát, pulled porkot szedni a cipőtalpáról, miközben avokádókrém és chipotle szósz csöpög minden irányba. A burgerkultúra fejlődött. A **BurgerTime**? Kevésbé.
Érdekes volt végignézni a **Trine** sorozat útját az elmúlt másfél évtizedben. Az első rész 2009-ben azonnal belopta magát a szívembe a hangulatával és a fejtörőivel, a második még tovább csiszolta ezt az élményt, aztán jött a **Trine 3**, és minden kisiklott. A 2.5D-ről 3D-re váltás túl nagy falat volt, és egy időre tényleg úgy tűnt, hogy a sorozat ott marad a törmelék alatt.
A *Call of Cthulhu* kapcsán egy olyan érzésem volt, mint amikor a szomszéd tehenének tejét próbálom átönteni a saját bögrémből: próbálkozás a klasszikus műhöz való hűség megőrzésére, de valami hiányzik belőle.
2018 környékén a 3DS már olyan volt, mint az utolsó busz éjjel: még jött néha, csak egyre kevesebben álltak a megállóban. A Switch meg közben vitte a show-t, mi pedig szépen elhittük, hogy ami nem ott jelenik meg, az legfeljebb „aranyos”. Aztán néha beesett egy-egy cím, ami csendben, minden hype nélkül röhögött a markába. **The Alliance Alive** pont ilyen volt: egy okos, különutas JRPG, ami valahogy elment a radar alatt. Most itt az **HD Remastered**, és a legjobb, amit el lehet róla mondani: ugyanaz a játék, csak nagy képernyőn, kicsit szebben – és még mindig működik.
Képzeld el, hogy leülsz egy konzol elé, hogy egy vérbeli arcade autós játékot pörögjél, és mi történik?