Kara egyedül, egy titokzatos szigetcsoporton találja magát, miután hajóját tönkretette egy óriási Kraken-szerű lény. Mivel a történet nem terjed túlzottan nagy mélységbe, nem is a narratíva az, ami igazán hajtja a játékot, hanem a folyamatos küzdelem a természettel, a felfedezés öröme és az, hogy miként boldogulunk egy elhagyott világban. Amíg ez mind izgalmasan hangzik, a játék fokozatosan rávilágít arra, hogy mi történik, ha túl sokáig maradunk ugyanazon a hullámon.
Mielőtt belekezdenénk, tegyük tisztába a dolgokat: Igen, a *Nexomon: Extinction* nyilvánvalóan a *Pokémon* inspirálta, és ha nem szeretnénk őszintének lenni, akkor elmondhatjuk, hogy egy olyan próbálkozásról van szó, ami megpróbálja újraalkotni a jól bevált receptet. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy a *Nexomon* végül nemcsak hogy próbálkozik, hanem sok tekintetben jobban is teljesít, mint a nagy testvér?
Mikor azt mondom, hogy *Jump Force* olyan, mint egy gyors, nyári kaland, ami gyorsan túlmegy a varázslaton, akkor nem túlzok. Az alapötlet mindenképp figyelemre méltó: olyan hősöket hozni össze, mint Goku, Luffy és Naruto, és egy hatalmas, pusztító harcokkal teli univerzumban összecsapni őket – hangzik jól, nem? Azonban mi történik, ha a bombasztikus mutatványok gyorsan elhalványulnak, és a szórakozás egy órán belül elhalványul, mint egy túlfűtött tűzijáték?
A Road to Guangdong nem akar többnek látszani, mint ami: egy csendes, személyes utazás a családról, veszteségről és összetartozásról, csak épp videojáték formában, minden előnyével és fájó korlátjával együtt.
Ritkán érzem azt egy játék első órájában, hogy a kutyám jobban érdekel, mint a saját szerelmi életem, de a Best Friend Forever ezt meglepően gyorsan elérte.
- A Witcheye egy olyan játék, amiben a gravitációtól és a lábaktól mentes varázsló vagy – de vajon működik-e?
- Hypnospace Outlaw – Az internet őrült, álmos rendőrsége
- The Last Campfire – egy puzzle-könyv, amit nem a vécén, hanem a lelkeden lapozol át
- Moon – egy RPG, ami nem akar az lenni, és pont ezért érdekes