A roguelite műfajjal nekem mindig olyan a viszonyom, mint a menzás főzelékkel: tudom, hogy jó eséllyel ugyanazt kapom megint, csak más tálban, mégis néha pont arra vágyom. A Hades viszont nem tálat cserélget, hanem **úgy fűszerezi meg ugyanazt a kört**, hogy közben azt érzem: ez nem ismétlés, hanem *ritmus*. És ez a ritmus Switchen, kézben fogva, kanapén elnyúlva olyan természetes, mintha eleve ide tervezték volna.

Ha a hideg szóba kerül, *The Long Dark* biztosan eszünkbe jut. Itt nem csupán a hőmérsékletet kell figyelned, hanem azt a nyomasztó légkört is, ami végigkísér az egész játék során. Elmondhatom, hogy játszva az ember szó szerint fázik. A téli hideg, a sötét éjszakák és a természet brutalitása egy olyan élményt nyújt, ami nemcsak a gépedet, hanem téged is kihívások elé állít. Ha nem szereted a fagyos rétegeket és az életet próbára tevő túlélős szituációkat, akkor valószínűleg nem fogsz találkozni ezzel a játékkal barátságosabban. Azonban ha képes vagy kitartani, és élvezed a valósághoz hű, kegyetlen játékokat, akkor van itt valami igazán emlékezetes.

Kezdjük az elején, minden mellébeszélés nélkül: a *Moero Crystal H* **nem szégyenlős**. Sőt, kifejezetten élvezi, hogy nem az. Ez egy olyan játék, ami vállaltan a szexualitásra, annak abszurd oldalára, túlzásaira és nevetségességére épít. Szörnylányok fehérneműben, kétértelmű (néha egészen egyértelmű) poénok, ellenfelek, akik alig leplezett utalások testnedvekre és anatómiai részletekre. Ha ettől valaki azonnal menekülne, teljesen megértem.

Ne állj meg a mobilon, ha már itt a Switch-en is! A *Kingdom Rush Origins* kifejezetten nem próbálja megújítani azt, ami már régóta jól működik. Szeretettel hívogat a toronyvédelmes élmény, amit sokan ismerünk a mobilos világból, de vajon megéri a konzolra portolt verzió? Kicsit lassan indult, de ahogy belemerültem, rájöttem, hogy van benne valami elbűvölő, ami a játékmenet egyszerűségében rejlik.