Yars: Recharged

Bevezetés

A Yars: Recharged első pár percében az az érzésem támadt, mintha egy régi Atari-kazettát betettem volna, de valaki közben kitakarította volna a képernyőt, és adott volna a kezembe két analóg kart.

Régi alap, tágabb mozgástér

Az eredeti Yars’ Revenge sosem volt egy pörgős idegbaj, inkább koncentrációs gyakorlat, és a Recharged verzió ezt az alapérzést nem akarja megtörni. A különbség az, hogy most már nem egy statikus képernyőn táncolok, hanem teljes 360 fokban mozgok, twin-stick irányítással. Bal karral manőverezek, jobbal lövök, és az egész azonnal kézre áll. Konzolon ez különösen jól esik, mert nincs késleltetés, nincs bizonytalanság – amit elrontok, az az én hibám.

Minden pálya egyetlen, megerősített főellenség köré épül, amit geometrikus, méhsejtszerű pajzs véd. Nem csak lövöldözni kell, hanem utat csinálni. Ahogy bontom a védelmet és robbantom a lövegtornyokat, apró, világító gömbök szabadulnak fel. Ezek nem csak jutalomfalatok, hanem a nagy ágyú töltényei. Amikor megtelik a mérő, odadokkolok, beállítom a tengelyt, és jöhet a pusztítás. Ha jól célzok, két lövés, és vége a dalnak.

Ez az egész rendszer meglepően kielégítő. Nem reflexorgiára épít, hanem ritmusra.

Tempó, ami nem siet

Harminc pálya van, és az eleje kifejezetten ráérős. Talán túlságosan is. Tapasztalt shoot ’em up játékosként az első harmadban nem igazán éreztem nyomást. A kihívás valahol a tizenötödik pálya környékén kezd el igazán kibontakozni, amikor már több torony lő egyszerre, a pajzsminták sűrűbbek, és oldalról is érkeznek lövedékek.

Értem, mit akartak: nem bullet hellt csinálni, hanem egy gondolkodósabb, taktikus lövöldét. Ez rendben van, de néha hiányzott az az azonnali feszültség, ami miatt előrébb dőlök a kanapén. A Yars: Recharged inkább hátradönt, és azt mondja: nyugi, ráérünk.

Játék a formákkal

A grafika letisztult, szinte klinikai. Színek, formák, effektek – semmi nincs túlrajzolva, de minden pontosan olvasható. Ez az a fajta vizuális stílus, ami nem akar nosztalgiát erőltetni, mégis tiszteli a forrást. Olyan, mintha egy régi Atari-plakátot újranyomtattak volna modern papírra.

A játékmenet ciklikussága viszont idővel fáraszthat. Pajzs bontása, tornyok robbantása, ágyú töltése, boss kilövése – és újra. Ha nem kap el a flow, könnyen monotonná válhat. A küldetésmód és az achievementek próbálnak ezen enyhíteni, több-kevesebb sikerrel.

Zárás

A Yars: Recharged egy korrekt, tisztességes újragondolás. Nem akar több lenni annál, ami: egy klasszikus Atari-ötlet modern, átgondolt változata. Nem mindig izgalmas, nem mindig feszes, de van benne egy nyugodt magabiztosság, amit ma ritkán látni. Lehet, hogy jobban működne egy nagyobb Recharged-gyűjtemény részeként, de önmagában sem rossz élmény – csak tudni kell, mire ülünk le.