Turok 3: Shadow Of Oblivion

Történet – apokalipszis, Fireseed módra

A sztori közvetlenül a Turok 2 után veszi fel a fonalat. Oblivion, a bosszúszomjas kozmikus isten, aki úgy néz ki, mintha a Resident Evil Nemesisét több szemmel szerelték volna fel, újra fenyegeti az univerzumot. Joshua vagy Danielle Fireseed bőrébe bújva indulunk neki a megmentésnek, miközben egy „álomgyereket” is óvnunk kell, aki az utolsó Fireseed leszármazott.

Ez nem egy mély, filozofikus történet, de megvan benne az a ’90-es évekbeli, kissé B-filmes lendület, ami végig tol előre. Nem áll meg magyarázkodni – inkább lövet.

Játékmenet – amikor az FPS elkezd felgyorsulni

A Turok 3 már egyértelműen a modernebb FPS-ek felé kacsint. Itt nincs már annyi súlyos, lassú tapogatózás, mint az első részben: lőszerből bőven akad, a fegyverek brutálisak, a harc gyors és kifejezetten véres. Fejek robbannak, végtagok tűnnek el egy jól irányzott lövéstől, és az egésznek van egy kellemesen arcba mászó tempója.

Nem egy nehéz játék, de jól esik játszani. A shotgun közelről gusztustalanul hatásos, az assault rifle darál, az íj pedig meglepően jól működő lopakodós alternatívát kínál. Félidő környékén, amikor már a csáklyázóhorog is nálad van, a fegyverválasztó konkrétan roskadozik az opcióktól.

Pályadizájn – gondolkodós akció, régi iskolából

Ami igazán megfogott, az a pályák felépítése. Ez még az az FPS-korszak, ahol nézni kell, nem csak előre menni. Ajtók automatikusan nyílnak, nincs újratöltés, a mozgás sima és gyors – de közben figyelni kell a környezetre, a vertikalitásra, a lehetséges útvonalakra.

Kicsit Tomb Raider-es az egész: mászol, ugrálsz, romos felhőkarcolók csavarodott vázain haladsz, és gyakran nem azonnal egyértelmű, merre van a tovább. Soha nem frusztráló, inkább pont annyira gondolkodtató, hogy érezd: játékban vagy, nem egy lőfolyosón.

A rejtett területek kifejezetten jól el vannak dugva, és tényleg megjutalmazzák a kíváncsiságot extra cuccokkal. Ez az a fajta design, amit ma már ritkán látni.

Tempó, irányítás, modern kényelmi extrák

Switch-en az irányítás gyorsan a kezemre állt. A giroszkópos célzás opcionális, de meglepően jól működik mind kézben, mind dokkolva. Az auto-aim alapból aktív, ami segít, de nem veszi el az irányítást. Az alap nehézség kellemesen középen van: veteránként két óra alatt végig lehet szaladni rajta, első végigjátszásra inkább négy-öt.

Vannak kihívások és achievementek, köztük egy speedrun cél is, ami kifejezetten passzol ehhez a feszes tempóhoz.

Set piece-ek és hangulat

A játék tele van jól kitalált jelenetekkel. Éjjellátóval lopakodás csatornákban, múzeumi infravörös lézerek kikerülése, vonatkocsik tetején ugrálás egy elszabadult szerelvényen, vagy időre hatástalanítandó rakétasilók – ezek ma is működnek.

Nightdive munkája látszik: a játék éles, tiszta, meglepően jól néz ki a korához képest. Az N64-at sokszor csak a köd miatt szokás emlegetni, pedig itt jól látszik, mennyire értett a 3D terekhez. A karaktermodellek és a hangfelvételek persze datáltak, de húsz perc után már nem érdekelnek. A zene tipikusan ’90-es, filmesen epikus – és teljesen rendben van.

Amik kevésbé működnek

A boss harcok sajnos felejthetők. Jól néznek ki a szörnyek, de a mintázataik buták, nincs bennük igazi játékosság. Emellett, ha valaki a dinoszauruszos, őserdei Turok-hangulatot keresi, itt kevesebbet kap belőle – a negyedik fejezet az egyetlen igazán „ősi” rész.

És akkor ott a legnagyobb probléma: nincs multiplayer. Az eredeti N64-es verzióban volt. Itt nincs. Egyszerűen érthetetlen döntés. Egy ilyen rövid kampánynál ez brutálisan visszavágja az értéket, és nagyon fájdalmas hiány.

Zárás

A Turok 3: Shadow of Oblivion Remastered egy kiválóan felújított, feszes tempójú FPS, ami egyszerre mutatja meg, merre tartott a műfaj, és mit veszített el azóta. Van benne gondolkodás, felfedezés, és nem csak a reflexeidre lő.

Nightdive ismét remek munkát végzett, de a multiplayer hiánya és a rövid játékidő miatt ez a visszatérés nem lehet teljes diadalmenet. Ettől függetlenül: jó érzés volt újra végigmenni rajta.