The Garden Path

Ritkán van olyan játék, ami nem kér semmit tőlem, csak annyit, hogy végre ne akarjak haladni.

Az első napok a kertben

Az egész élmény olyan, mintha egy elfeledett angol gyerekkönyv lapjai közé csöppennék, ahol minden akvarellből van, minden kicsit furcsa, és senki sem siet sehova. Tavasszal érkezem meg a kertbe, egy baltával, egy termosz teával és egy félbetépett papírral. Nincs nagy felvezetés, nincs célkitűzés-lista. Csak a kert, ami inkább kis erdő, mint virágágyás, és az érzés, hogy majd valami történni fog.

És történik is – csak nem akkor, amikor számítanék rá.

Az első napjaimat konkrétan eltévedve töltöttem. Fákat vágtam ki, gallyakat gyűjtöttem, beszélgettem zöldségfejű figurákkal, és közben fogalmam sem volt róla, hogy jól csinálom-e. A játék nem mondja meg. Nem is akarja.

Lassú tanulás, homályos rendszerek

A The Garden Path egyik kulcsa a „tone” rendszer, ami meghatározza, mit és hogyan tudok betakarítani. Ez papíron egy gyönyörűen organikus mechanika: a környezetem, a hőmérsékletem, sőt még az elfogyasztott tea is hatással van arra, mire vagyok képes. A gond csak az, hogy erről szinte semmit nem tudtam az elején. Így az első napokban főleg gyomot és ágakat pakoltam a hátizsákomba, miközben nem értettem, miért nem történik semmi igazán izgalmas.

Itt jött az első törés az élményben. Nem azért, mert a játék lassú – azt elfogadtam –, hanem mert homályos. Nem a felfedezés öröméből, hanem abból a fajtából, amikor nem tudod, mit nem tudsz még.

Hangulatból jeles, ritmusból vitatható

A hangulat viszont elsőrangú. A Muminok világa, egy csipet brit abszurddal és rengeteg szeretettel rajzolt karakterrel. Az ide látogató állatokkal és később beköltöző lakókkal öröm időt tölteni, még akkor is, ha a kéréseik gyakran hosszú napokra vagy akár egy teljes évszakra nyúlnak el.

És itt jön a második nagy kérdés: mit kezdek az idővel? Egy év 28 nap, egy évszak egy hét, és bár ez elsőre tömörnek hangzik, a valóságban nagyon kevés változás történik. Mire eljutottam a tél végére, rájöttem, hogy nagyjából ugyanazt az öt-tíz tevékenységet ismételgetem nap mint nap. Nem rossz érzés, csak nagyon egyforma.

Switch-en: amikor a nyugalom döcög

Sajnos a Switch-verzió technikai oldalról nem segít ezen az élményen. A fókuszálás és az eszközhasználat sokszor kényelmetlen, a gombkombinációk nem állnak kézre, a töltési idők pedig még ezt a meditatív tempót is megtörik. Menünyitás, térképnézés, hátizsák – mindenhez várni kell egy kicsit.

Találkoztam kisebb-nagyobb hibákkal is: nem reagáló eszközök, lassan görgő térkép, egy-egy fagyás. Ezek nem teszik játszhatatlanná a játékot, de folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy itt bizony még lenne mit gereblyézni.

Zárás

A The Garden Path egy nagyon személyes játék, és játékosként is személyes viszonyt kér cserébe. Ha szereted, ha egy program nem siet, nem sürget, és nem akar jutalmazni minden percben, akkor meg fog szólítani. Ha viszont a konzolos beidegződéseid szerint mindig történnie kell valaminek, akkor ez a kert túl csendes lesz.

Nem rossz játék, csak nagyon válogatós – és nem biztos, hogy Switch-en mutatja a legszebb arcát.