Sushi Striker: The Way Of Sushido

Kevés játék van, ami ilyen magabiztos arccal közli: nálunk a világot nem fegyverekkel, hanem sushival tették tönkre.

Egy világ, ahol a sushi háborút jelent

Musashi bőrébe bújva egy olyan univerzumba csöppenünk, ahol a sushi nem gasztronómia, hanem hatalom. Háborúk, morális szakadékok, fanatikus frakciók – mind egy marék rizs és hal köré építve. Abszurd? Teljes mértékben. De a játék olyan meggyőző energiával tolja ezt az egészet, hogy pár perc után már fel sem tűnik, mennyire őrült az alapfelállás.

Az intró konkrétan letámad: színek, hangok, túlzó anime-dráma, olyan főcímmel, amit simán el tudnék képzelni egy szombat reggeli sorozat elején. Hosszú, de szórakoztató, és azonnal kijelöli a hangnemet: itt nem finomkodunk.

Játékmenet: puzzle és akció furcsa, de működő keveréke

A harcok alapja elsőre egyszerű: futószalagon érkező sushitányérokat kell azonos szín szerint összeláncolni, majd az ellenfélhez vágni. Minél nagyobb a kupac, annál nagyobb a sebzés. Ez önmagában még akár egy mobilos reflexjáték is lehetne, de a Sushi Striker nem áll meg itt.

Képességek, tárgyak, passzív bónuszok, tempómódosítók – minden csata egy kicsit több, mint az előző. Ezek nagy része a harcokon kívül kerül elő, de közben folyamatosan figyelned kell, mit csinálsz te, és mire készül az ellenfél. Meglepően sűrű élmény, főleg az első pár órában, amikor még minden új.

Sushi Sprites: Pokémonok, csak éhesebbek

A képességek forrásai a Sushi Sprites nevű lények, akik erősen Pokémon-rokonok. Gyűjtöd őket, szinteznek, fejlődnek, és mindegyik hoz valami extra csavart: pajzsot, gyógyítást, extra sebzést, átalakító trükköket. Ehhez jönnek még a harc közben felbukkanó bónuszok, a cooldownok, és Musashi saját, mindig aktív képessége.

Papíron ez már túl soknak hangzik egy „kajadobálós” játékhoz, de a meglepetés az, hogy viszonylag gyorsan összeáll a rendszer. A kampány nagyjából 150 csatája bőven elég arra, hogy a kezdeti káosz átváltson magabiztos rutinba. És amikor ez megtörténik, a flow nagyon el tud kapni: egy jól időzített, óriási tányérkupac elindítása kifejezetten kielégítő.

Amikor a szerencse beleszól

Van azonban egy bosszantó tényező: néha a kezdő tányérelrendezés túl nagy szerepet kap. Ha rosszul dob a gép, kevés a láncolható opció, az ellenfél pedig már az elején elkezd durva kombókat építeni, akkor hirtelen hátrányból kell visszakapaszkodni. Ez nem teszi tönkre a játékot, de időnként igazságtalannak érződik.

Szerencsére az újrapróbálkozás gyors, és a sztori elég szórakoztató ahhoz, hogy ne akarjam elengedni. Az anime-stílusú átvezetők folyamatosan adagolják az új fordulatokat, és még jó pár órával a kezdés után is képesek új mechanikákat, helyszíneket bedobni.

Irányítás: érintés az igazi

Joy-Con és Pro Controller is használható, de számomra egyértelműen kézben tartva, érintőképernyőn működik a legjobban. A tányérok elrendezése kicsit olyan, mint egy mozgó billentyűzet, analóg karral célba találni néha macerás. Érintéssel viszont sokkal gyorsabban reagálok. Van ugyan egy rásegítéses lock-on megoldás gombos irányításhoz, de nekem az érintés adta a legtisztább élményt.

Minden más: extra módok, de nem ez a lényeg

A Shrine Grove nevű központban puzzle mód és multiplayer is vár. A puzzle brutálisan nehéz, igazi agyégető, a multiplayer pedig korrekt, de érezhetően nem ez a fókusz. Online csak a kampány későbbi szakaszában nyílik meg, és bár szórakoztató, a fő történet sokkal erősebb és tartalmasabb.

Zárás

A Sushi Striker: The Way of Sushido egy túltolt, hangos, színes, de meglepően mély játék. Nem fog mindenkit azonnal elvarázsolni, és vannak benne kisebb döccenők, de ahogy belejössz, egyre jobb íze lesz. Nem mestermű, de egy nagyon egyedi, gondosan összerakott élmény, ami mer hülye lenni, és közben komolyan veszi magát. És ez ritka kombináció.