Samurai Shodown V

Játszva vele végig az az érzésem volt, hogy itt valamit egyszerűsíteni akartak – talán túlzottan is.

Kevesebb variáció, kevesebb döntés

Az egyik legnagyobb változás az, ami hiányzik. Nincsenek Slash és Burst verziók, eltűntek a különböző harci stílusok, amelyek korábban befolyásolták a védekezést és a Rage Gauge működését. Itt egyszerűen kiválasztod a karakteredet, és kész. Egy íz, egy megközelítés.

Ez letisztultabbá teszi a játékot, de egyben le is csupaszítja. A korábbi részekben minden döntésnek súlya volt már a karakterválasztásnál is; itt ez jóval kisebb szerepet kap. A kombók is háttérbe szorultak, a hangsúly ismét a türelemre és az erős csapásokra kerül – ami önmagában nem baj, csak épp kevesebb az eszköz, amivel ezt variálni lehet.

Új mechanikák, régi filozófia

Van azért újdonság. A kardmérő például érdekes ötlet: minden támadás csökkenti az erejét, és csak akkor üt igazán nagyot a pengéd, ha kivárod, míg újratölt. Ez szépen illeszkedik a Samurai Shodown hagyományos, kivárásra építő ritmusához.

Visszatérnek az önfeláldozó bemenetek is: feladhatsz egy kört, hogy a következőben teljes Rage Gauge-dzsel indulj. Újdonság a Concentration One, ami alacsony életerőnél aktiválható, és lelassítja az ellenfelet – te viszont normál tempóban mozogsz. Ez látványos és hasznos, de ritkán billenti meg igazán a meccsek dinamikáját.

Újak vs. régiek

A játék érezhetően az új karaktereknek kedvez. Nyolcan érkeztek, köztük Yoshitora a hét kardjával, Mina az íjával, vagy a hatalmas sprite-tal rendelkező Kusaregedo. Érdekes figurák, de sokszor hatékonyabbnak tűnnek, mint a visszatérők.

A legjobb újdonság viszont nem is új harcos, hanem egy titkos szereplő: Poppy, Galford kutyája. Komolytalan? Igen. Szórakoztató? Abszolút. Kár, hogy később eltűnt a Special változatból.

Prezentáció: korrekt, de jellegtelen

Hét év telt el a negyedik rész óta, de ez a játék kinézetre nem sokkal több annál, amit korábban láttunk. Néhány pálya kifejezetten üres hatást kelt. A történelmi hangulat továbbra is működik, a zene teszi a dolgát, de nincs igazi wow-faktor.

A brutalitást visszavették: nincsenek kivégzések, bár a menüben a vért átszínezheted fehérre, ha SNES-es Mortal Kombat hangulatba kerülnél.

Tartalom és nehézség

Az angol verzió szinte teljesen sztorimentes: győzelmi szövegek, majd stáblista. Szerencsére választható a japán verzió is, ahol átvezetők és rendes karakterbefejezések várnak – ez az egyértelműen ajánlott opció.

A nyolc nehézségi szint közül csak a bossoknál érzem igazságtalannak a játékot. Sankuro a segítőivel, Yumeji az átalakulásaival, Gaoh pedig brutális hatótávjával inkább trükkös, mint kihívást jelentő ellenfelek.

Módok és újrajátszás

A megszokott arcade élmény mellett ott vannak az online ranglisták, amelyek itt kifejezetten jól működnek, mivel az idő számít, nem csak a győzelem. A Caravan mód ötperces kihívása szintén jó tempójú, de még itt is fontos a megfontolt játék – egy rossz döntés gyors vereséget jelent.

Zárás

A Samurai Shodown V nem rossz játék, de érezhetően megcsonkított élmény. Több karaktert kapunk, de kevesebb rendszert, kevesebb variációt és kevesebb mélységet. A harcok így egyszerűbbek, ami bizonyos módokban jól jön, de összességében kevésbé kielégítő, mint a sorozat erősebb darabjai.

Ráadásul ott lebeg fölötte a Samurai Shodown V Special, amely szinte minden téren jobb lett. Ha valaki kifejezetten erre a részre kíváncsi, itt is találhat szórakozást, de a Switch kínálatában ennél jóval erősebb bunyós játékok is várnak.