Rune Factory 3 Special

A sorozat, ami már majdnem eltűnt

Rune Factory-rajongónak lenni az utóbbi években olyan volt, mint egy hullámvasút, amin néha elfelejtik visszakapcsolni az áramot. A 4-es rész után majdnem egy évtizedes csend jött, aztán megérkezett az 5, ami – finoman szólva – nem lett a széria diadalmenete. Ehhez képest a Rune Factory 3 újrakiadása egyfajta „tartsatok ki, jön a 6” jellegű gesztus. És tudod mit? Alapvetően működik. Csak közben végig ott motoszkál bennem: ha már hozzányúltak, miért nem nyúltak hozzá jobban?

Eső, becsapódás, amnézia – igen, ez az a sztori

A történet egy esős éjszakán indul, amikor egy szörny lezuhan az égből Sharance közelében. Egy lány megsajnálja, befogadja, reggelre viszont a szörny eltűnik, és ott fekszik helyette egy amnéziás srác, Micah. A városka ad neki otthont a nagy Sharance-fa törzsében, ő meg szépen elkezdi összerakni, hogy ki is ő valójában.

Farmos-játékos mércével ez teljesen rendben van, JRPG-szemmel viszont már a 2009-es DS-kiadás idején is „na persze” kategória volt az amnéziás főhős. És igen, elég hamar sejthető, mi a trükk a lezuhanó szörnnyel. Nem ezen fogsz a kanapén hátradőlve ámulni.

A szereplők viszont elviszik a hátukon

Ahol a Rune Factory 3 nagyon elkapja a fonalat, az a karaktergárda. Sharance lakói nem díszletek, hanem olyan figurák, akikkel tényleg jó beszélgetni nap mint nap. Nem azért, mert mind mély drámai íveket futnak be, hanem mert emlékezetesek, furák, szerethetők, és van köztük kémia. Itt jön elő az a kellemes „na jó, még benézek a faluba, hátha mond valami hülyeséget” érzés, ami a műfaj egyik titkos motorja.

A napi rutin, ami nem rutin – ha nem akarod

A felszínen minden a jól ismert farm-szertartás: felásol, ültetsz, locsolsz, aratsz, állatokkal bíbelődsz. Az évszakok számítanak, a szezonális vetemény jobban hálálja meg, de persze ültethetsz „rosszkor” is, csak kicsit szenvedősebb. A lényeg, hogy a pénz visszaforog: szerszámfejlesztés, nagyobb farm, jobb hatékonyság. Klasszikus, kényelmes, és pont ezért veszélyes: simán eltelik vele egy este, mert mindig van még egy apró tennivaló.

Csakhogy a Rune Factory sosem volt tisztán farmos játék. Itt a kapa mellé jár a fejsze meg a kard is.

Dungeon, fejsze, hack’n’slash – és furán jól passzol

Ha megunod a locsolókannát, fogod magad, és kimész szörnyeket vadászni. A harc alapvetően egyszerű hack’n’slash, de elég fegyvertípus és varázslat van ahhoz, hogy ne csak egy gombot püfölj. Ráadásul később vihetsz magaddal falusiakat vagy megszelídített szörnyeket is, ami egyszerre praktikus és hangulati plusz: nem egyedül darálod végig a katakombát, hanem csapatban bohóckodsz.

És ami különösen tetszett: a két világ egymást eteti. Amit a dungeonben szerzel, eladhatod, fejleszthetsz belőle, építhetsz új istállót, és visszaáll a farmos körforgás. Olyan ez, mint egy jól összepattintott LEGO: külön is jók a darabok, de együtt van meg az a „na, ez így kerek” katt.

Minden fejlődik, mindig – még az is, amiről nem gondolnád

A Rune Factory 3 egyik legjobb mániája, hogy szinte mindennek van szintje. Főzés, horgászat, kovácsolás – oké. De sétálás? Alvás? Igen, az is. Ez elsőre vicces, aztán alattomosan addiktív lesz, mert azt érzed: nincs rossz döntés. Bármit csinálsz, haladsz. Minden nap egy kicsit erősebb vagy, ügyesebb vagy, kitartóbb vagy.

Persze nem végtelen a szabadság: van időkeret egy napban, és van az RP, az energia, ami fogy minden csapásnál, dobásnál, horgászatnál. Ha kifogy, összeesel. Nem brutális korlát, inkább egy finom póráz, ami visszahúz, hogy „hé, okosan”. Én ezt szeretem: ad egy kis tervezést, anélkül, hogy táblázatkezelővé válna a játék.

Remaster? Igen. Modernizálás? Hát… csak óvatosan

A „Special” kiadás látványban HD-simítás: maradt a régi stílus, prerenderelt hátterekkel és 3D karakterekkel. Ez a DS-en egyben volt, itt néha kicsit alacsony felbontásúnak tűnnek a hátterek, főleg nagy képernyőn. Mégis, a világ hangulata átjön: ez egy békés, kuckós hely, ahová jó visszanézni, főleg az 5-ös rész kissé esetlen 3D-s próbálkozása után.

A baj inkább az apróságokban van. Nincs „move all” a raktár és az inventory között, úgyhogy pakolgatni továbbra is kézimunka. A főzésnél nem tudsz mennyiséget beállítani, hanem újra és újra kiválasztod ugyanazt a receptet, nézed ugyanazt az animációt, mint valami rossz konyhai montázst. Ezek nem világvége dolgok, csak pontosan azok a kényelmi frissítések hiányoznak, amik miatt egy remaster tényleg „mai” érzetű lenne.

A nagy kérdés: mi indokolja a „Special”-t?

És itt jön a csavar: nem sok minden. A legnagyobb plusz a Newlywed Mode, ami külön kis sztorikat ad a házasságjelöltekhez – aranyos, jópofa, ad egy kis extra textúrát annak a rendszernek, amit az alapjáték amúgy hajlamos félvállról venni. De ez inkább desszert, nem főfogás. Van nehezebb mód, jobb zene és kép, ennyi.

A másik kényes pont, hogy a Rune Factory 3 érezhetően „alapabb” élmény, mint a Rune Factory 4, ami szintén elérhető Switchen, és gyakran olcsóbban is szembejön. Rövidebb, kevesebb benne a rendszer, hiányoznak bizonyos rétegek. Viszont – és ezt nem veszem el tőle – a 3 szereplőgárdája nekem személy szerint sokszor szerethetőbb. Ez az a helyzet, amikor a játék „kevesebb”, de valahogy közelebb ül a szívhez.

Zárás

A Rune Factory 3 Special legnagyobb erénye és legnagyobb bűne ugyanaz: hűséges a DS-eredetihez. Ha még nem játszottál vele, ez egy kifejezetten erős farm-sim/RPG hibrid, jó karakterekkel és egy olyan napi loop-pal, ami simán elvisz órákat, mert mindig hagy valami apró célt a fejedben. Ha viszont már végigtoltad DS-en, akkor ez inkább kényelmes újrajátszás, nem új élmény.

Örülök, hogy Sharance megint itt van, és jó látni, hogy a széria az 5 döccenése után is tud stabilan hozni valamit. Csak kicsit sajnálom, hogy ez a visszatérés nem lett bátrabb, modernebb, „na, most tényleg hozzátettünk” jellegű. Így inkább egy tisztes, szerethető újrakiadás – ami pont annyit ad, amennyit ígér, csak épp én reméltem kicsit többet.