Rugrats: Adventures In Gameland

A Rugrats: Adventures in Gameland legnagyobb dobása nem az, hogy egy korrekt platformjáték, hanem hogy érti ezt a szellemiséget. Nem infantilis, nem nézi hülyének a játékost, és hagyja, hogy a fejemben megszólaljon Tommy rekedt hangja – még akkor is, ha az eredeti szinkron hiányzik, és minden szövegként jelenik meg.

Képzelet mint játéktér

Ahogy a rajzfilmben is, itt is minden a gyerekek elszabadult fantáziájából fakad. Egy Reptar videojáték-reklám elég ahhoz, hogy az egész ház játékká alakuljon. A pályák hétköznapi helyszínek: padlás, kert, konyha, homokozó, hálószoba, nappali – de babaszemmel nézve mindegyik valami egészen mássá válik.

A homokozó egy csapdákkal teli sivatag, a hűtőszekrény elektromos labirintus, a padlás konkrét horrorház. Konceptuálisan ez a játék legjobb része: pontosan azt csinálja, amit a Rugrats mindig is tudott.

Négy bébi, négy mozgásstílus

Tommy, Phil, Lil és Chuckie közül választhatok, és bármikor cserélhetek köztük. Mindegyikük másképp mozog:

• Tommy a klasszikus Mario-érzetet hozza
• Lil lebeg egy kicsit, mint Peach
• Chuckie hosszú ívben ugrik, Luigi-módra
• Phil magasabbra szökken

Ez nem forradalmi, de működik. A pályák felfedezésre épülnek: Reptar-érméket kell gyűjteni, csavarhúzót keresni a bossokhoz, közben blokkokat emelgetni, ellenfeleket fejre ugrással elkábítani, majd felkapni és eldobni. Az egész egy kellemesen agyalós platformer, ami időnként még meg is izzaszt.

A karaktercsere viszont csak a pause menüből megy, ami kicsit döcögős. Egy gyors gombos váltás sokkal jobban passzolt volna a tempóhoz, de szerencsére nem töri meg végzetesen a flow-t.

Tálalás – rajzfilm vagy NES?

A vizuális stílus szinte tökéletesen hozza a sorozatot. A karakterek, a színek, a vonalvezetés mind stimmel. Nem vagyok nagy rajongója ennek a steril, Flash-szerű animációnak, de itt funkcionálisan és hitelesen működik. Egy CRT-filter mondjuk jót tett volna a hangulatnak, de ez már ízlés kérdése.

Ami viszont tényleg leesett állal hagyott: az azonnal váltható 8-bites mód. Nem filter, nem poén – hanem egy döbbenetesen hiteles NES-változat, sprite villogással, hangzással, mindennel. Annyira autentikus, hogy konkrét NES kazettán is megjelenik. Őszintén? Teljesen indokolatlan extra… és mégis ellopja az egész show-t.

Sőt, az a furcsa helyzet állt elő, hogy nekem az egész játék jobban működik 8-bitben. A pályák, a zene, a tempó – mintha eredetileg is erre tervezték volna. A zenék ráadásul mindkét stílusban elérhetők, és szabadon keverhetők, ami megint csak egy szokatlanul nagyvonalú gesztus.

Zárás

A Rugrats: Adventures in Gameland nem akar újradefiniálni semmit. Egy korrekt, jól megtervezett platformjáték, ami tökéletesen érti az alapanyagát. A mechanikák ismerősek, a karaktercsere nem túl elegáns, de a pályadizájn, a kihívás és főleg a hangulat végig viszi a hátán az élményt.

És ott van az a bizonyos 8-bites mód, ami miatt komolyan elgondolkodtam azon, hogy ezt a játékot valóban 1993-ban kellett volna kiadni.