Mika And The Witch's Mountain

Mi történik, ha egy régi Ghibli-klasszikus és egy felületes indie játék találkozik? Hát, elég hamar meg fogjuk tudni, mert a Mika and the Witch’s Mountain egy igazi „szép próbálkozás”, de hamar elveszti a fonalat.

Történet és hangulat

A történet egyszerű, mint a faék. Mika, a fiatal boszorkány, elhagyja otthonát, hogy egy évet a Nagy Boszorkány mestereként töltsön. Hát, nem igazán csillog a dolgok kezdetén – baleset, egy törött seprű, és a végén persze egy házhoz szállításos meló, ami igazából az egész játékot elindítja. Néhány percnyi elgondolkodás után kiderül, hogy a történet nem is akar több lenni, mint egy könnyed, pörgős felfedezés.

A varázslat lényege, hogy szállítgassuk a csomagokat ide-oda, miközben elvégezzük különféle feladatokat. A dolog szórakoztató, de csak addig, amíg nem jövünk rá, hogy gyakorlatilag nem történik semmi – ugyanazt a pár személyt futtatjuk fel és le a szigeten, és bár akad néhány kis varázslatos részlet, a karakterek és a történetek annyira felejthetők, hogy egy óra múlva már nem fogunk emlékezni rájuk.

Játékmenet: Minden csak egy repülés

Az irányítás talán a legnagyobb felfedezés – persze, nem azért, mert kiemelkedő, hanem inkább azért, mert annyira... szokatlan. A seprűn való repülés, ami alapvetően az egész játékmenet, furcsán “lebegő” érzést kelt. Az irányítás valóban nem a legjobb, de meg tudsz birkózni vele. A legnagyobb problémám talán az volt, hogy a játéknak tényleg nincs igazi kihívása. Az egyetlen akadály, hogy nehogy összetörd a csomagot, de még ez is nagyon egyszerű. Ha nem csinálsz semmi különöset, akkor simán át fogsz menni az összes küldetésen.

A helyszínek váltogatása nem ad elég dinamizmust, a különböző karakterek sem feltétlenül érik meg, hogy beszélj velük. Mindenki úgy tűnik, mintha csak ideiglenes lenne, még az alapvető történeti szálak is inkább hátteret adnak, mintsem valódi változást hoznának. A párbeszédekben lévő karakterek inkább statikusok, mintsem valódi életet árasztanának. A városka elég unalmas, és az egyetlen dolog, ami valahogy különlegessé teszi, az a festői táj. De mint ahogy egy szép táj önmagában nem lesz élmény, úgy az állandó, szürke repkedés sem az.

A grafika és a technikai problémák

Ha a grafikai megjelenítést nézzük, akkor az elég vegyes érzelmeket kelt. A szigeten való repkedés szépen mutat, és a Wind Waker-es stílusú színek tényleg cselezik az embert, de sajnos a Switch port nem képes hozni a szintet, amit elvárnánk. A textúrák elég laposak, és bár a karakterek aranyosak, elég gyakran futunk bele olyan hibákba, mint a textúrák nem töltődnek be rendesen, vagy az animációk megakadnak. A képernyőn megjelenő fekete vonalak és a karakterek átlépése a falakon csak rontanak az összképen.