Lapis x Labyrinth

A Lapis x Labyrinth öt perc alatt annyi színt, számot és villanást zúdít a nyakadba, hogy ösztönösen keresed a mentést, aztán rájössz: pont ez a lényege.

Dango mód: négyen egy kabátban

Az első igazi „na ez mi?” pillanat a Dango rendszer: a karaktereim egymás tetején állva masíroznak végig a pályán, mint egy japán rajzfilmbe oltott vásári attrakció. Elsőre viccnek tűnik, de meglepően okos megoldás. Egy pillantásból látom, ki az aktuális vezető, mennyi ugrásom maradt, és milyen ritmusban tudok haladni.

A csapatépítés gyorsan rutinná válik. A városkában összerakok akár négy karaktert, különféle kasztokból, és már indulhat is a következő küldetés. Nem mély szerepjátékos döntések ezek, inkább olyanok, mint amikor egy beat ’em upban kiválasztod, kivel érzed jobban a tempót.

Harc és mozgás – lebegés a káoszban

A játékmenet lelke az akció-platformer vonal. Két fő támadógomb, iránykombinációk, láncolható ütésekkel – az egésznek van egy Smash Bros.-ízű közvetlensége. Nem technikás, de feszes. A karakterek lebegnek az ütésektől, a négyszeres ugrás pedig konkrétan arra ösztönöz, hogy a talaj közelébe se menj, mert ott csak baj van.

Az egész olyan, mintha a SteamWorld Dig és a Monster Boy összeütközött volna egy pachinko géppel. Villog, csörög, pörög, de közben végig érzed, hogy kézben tartható. A kontroll pontos, az ütéseknek súlya van, és ritkán érzem azt, hogy a játék ellenem dolgozna.

Fever mód – tiszta dopamin

Amikor elég ellenfelet legyűrsz, beindul a Fever mód, és na, ott elszabadul minden. Sebezhetetlenség, robbanó ellenfelek, drágakőzápor, slotgép-szerű jutalmazás. Ez az a pont, ahol a játék már nem szégyelli magát: tudja, hogy függőséget árul, és büszkén csinálja.

Ez a folyamatos loot-eső az egyik legnagyobb húzóereje. Fegyverek, alapanyagok, pénz – minden azért van, hogy visszamenj még egy körre, hátha most jobb esik a jutalom.

Időnyomás, ami nem öl meg azonnal

Minden szintre öt perc jut, ami elsőre szorosnak hangzik, de nem kőbe vésett. Ha kifutsz az időből, nem vége mindennek, csak megjelenik egy elpusztíthatatlan rém, ami vadászni kezd rád. Itt jönnek a valódi döntések: kockáztatsz még egy kis lootért, vagy menekülsz?

Ez a rendszer folyamatos feszültséget ad, de nem büntet kegyetlenül. A halál viszont fáj – szinte mindent elveszítesz –, így minden plusz másodpercnek súlya van.

RPG-réteg: sok rendszer, jól adagolva

Nippon Ichi Software itt van igazán otthon. A dojo, az olvasztó, a cserekereskedelem, a statfejlesztések mind szépen, lassan nyílnak meg. Soha nem éreztem azt, hogy rám borítanák az egészet egyszerre, pedig anyag van bőven.

A legjobb döntés viszont az, hogy minden küldetés nulláról indul szintben. Nem lehet túltolni magad, nem lehet átrohanni a pályákon. Harcolni kell, fejlődni kell, különben a főellenfél megetet reggelire. Ez tartja frissen az egészet húsz óra után is.

Ismétlés, de nem végzetesen

80 küldetés, több mint 200 pálya – persze, hogy lesznek ismerős elrendezések. A középső szakaszban érezni is, hogy kicsit megnyújtották az anyagot, de ez sosem válik fullasztóvá. Nem kötelező grindelni, de aki akar, annak ott a lehetőség, főleg a kihívást jelentő endgame tartalmaknál.

A történet? Van, de inkább ürügy. Itt nem narratív élményt kapsz, hanem egy rendszerszintű játszóteret.

Zárás

A Lapis x Labyrinth egy szándékosan túlzsúfolt, színes, zajos akció-RPG, ami meglepően jól tudja, hol kell visszafogni magát. Nem hibátlan: az ellenfelek és pályák ismétlődnek, a kasztok közti különbségek nem mélyek, és könnyű beleesni az „ütöm az Y-t és kész” rutinba. De ha hajlandó vagy kísérletezni, több részletben játszani, akkor ez a játék bőven megjutalmaz.