Ice Cream Surfer

Játékmenet: Frusztráció és cukros pörgés

A Ice Cream Rider egy klasszikus, balról jobbra scrollozó shmup, amiben a jégkrémek és édességek szereplői küzdenek a gonosz zöldségek és egyéb étkezési alapanyagok ellen. A játékmechanika egyszerű: egy-egy szint, hatalmas végső főellenséggel, és persze a „minden egy találattól halott” szabállyal. A játék egy szórakoztató, de könnyen frusztráló élményt kínál. Az alapvető problémám itt az, hogy a játék próbál egy cukiságra építő élményt adni, de ahelyett, hogy a szórakozásra koncentrálna, inkább a hibák és a problémás játékelemek okoznak felesleges idegeskedést.

A lövések és a golyók összetűzéséből származó halálok gyakoriak, ráadásul a játéknak van egy olyan nehézségi görbéje, hogy néha úgy érzed, hogy már a kezdeti, alap fegyvered is túl gyenge, amikor épp egy főellenféllel állsz szemben. A legrosszabb azonban a képernyőt elöntő színes háttér és az ellenség lövedékei, amelyek gyakran elbújnak a képernyőn és teljesen észrevétlenül okoznak halált. Ha ehhez hozzáadjuk azt is, hogy egyes bónuszok, amik a golyók és egyéb elemek után gördülnek, még inkább elrejtik az ellenséges lövedékeket, akkor elmondhatjuk, hogy a játéknak nincs sok esélye arra, hogy valódi élményt adjon, ha a játékos folyamatosan a halála után próbálja megtalálni a megoldást.

A vizuális világ: Színes, de nem elég kifinomult

A játék vizuálisan szép, tele van élénk színekkel és egyedi karakterekkel, amik határozottan egy retro hangulatot keltenek. A világ egy-egy szintje valóban szórakoztatóan van megtervezve, de a technikai oldalról azért van mit csiszolni. Az animációk nem a legsimábbak, és a játékmenet közbeni akadályok elhelyezése is elég kaotikus ahhoz, hogy az élmény ne legyen teljesen zökkenőmentes. Mivel a játék grafikai megoldásai igyekeznek a retro játékok hangulatát visszahozni, de sajnos a Switch erejét nem használják ki eléggé, a képernyőn egyszerűen túl sok történik, és az áttekinthetőség sokszor háttérbe szorul.

A karakterek, mint a jégkrémek és cukros édességek, kedvesek, de elég egyhangúak ahhoz, hogy az egész ne legyen igazán izgalmas. Hiába a látványos színek és a háttér, ha a játékos a harc közben nem tudja élvezni a látványt, mert inkább az ellenséges golyókat próbálja elkerülni.

Működhetett volna... de nem működik

Az Ice Cream Rider szórakoztató lehetett volna, ha a játékos nem érezte volna azt, hogy folyamatosan „kényszerítik” arra, hogy feladja a küldetéseket és segédleteket kérjen. Bár a játék éppen elég nehéz, és az auto-fire opció jó lépés volt, hogy legalább a lövések folyamatosságát biztosítsa, a többi játékelem, mint például a hibásan elhelyezett akadályok és a sokszor észrevétlenül felbukkanó ellenséges lövedékek, teljesen elrontják az élményt. Túl sok a frusztráció ahhoz, hogy tényleg elmerüljünk benne, és bár a karakterek szórakoztatóak, mégsem tudják megmenteni a játékot a monotóniától.

Összegzés: A cukiság nem elég, ha a játékmenet nem működik

Az Ice Cream Rider egy tipikus példa arra, hogy egy cukiságra építő játék is nagyon könnyen el tud csúszni, ha a játékmenet nem elég kifinomult. Bár a világ színes és a karakterek aranyosak, a problémák a hibásan elhelyezett akadályokkal és a frusztráló lövedékekkel hamar tönkreteszik a játékélményt. Míg az auto-fire jó döntés volt, és a helyi többjátékos mód is képes kétszeresére növelni a tüzelőerőt, az igazság az, hogy a játék könnyen elveszíti a szórakoztató jellegét. Ha a háttérben zajló technikai problémákat és a frusztráló játékelemeket figyelmen kívül hagyjuk, talán még élvezhető lenne, de így összességében csak egy átlagos shmup.