GRID Autosport

A GRID Autosport az a ritka Switch-port, aminél az első pár kör után nem a kompromisszumokat kezdem számolgatni, hanem azt, hogy mikor volt utoljára ilyen jó érzés _normálisan_ fékezni egy kanyarbejáraton.

A hiányzó műfajdarab a Switch-en

A Nintendo konzolok történetében van egy visszatérő motívum: rengeteg zseniális játék mindenből, aztán amikor „komoly” autóverseny kellene, akkor hirtelen üres a polc. A Switch-en is ezt éreztem sokáig. A Gear Club Unlimited nálam sosem lett az a _na végre_ élmény, a V-Rally 4-et pedig hagyjuk is, mert abba könnyű belefáradni, mint egy rosszul beállított kuplungba.

Aztán megérkezik a GRID Autosport, ami eredetileg 2014-es cucc, még a „két generáció között a padlón maradt” korszakból: PS3 és Xbox 360, miközben a PS4/XOne már ott vigyorgott a kirakatban. Kicsit olyan, mint amikor valaki egy tök jó albumot rosszkor ad ki, aztán csodálkozik, hogy nem pörög. Most viszont kapott egy második esélyt – és Switch-en különösen jól áll neki.

A karrier, ami nem rángat pórázon

A GRID egyik legnagyobb trükkje, hogy nem akar mindenképp mindent rád erőltetni. Az autóversenyek karrierjei gyakran úgy működnek, mint egy rossz edző: „na most drift, na most időfutam, na most kieséses verseny, na most…” – és te csak nézed, hogy mikor lesz végre az, amiért jöttél.

Itt viszont a karrier kisebb szezonokra van bontva, és minden új etap elején te választasz, melyik szakágba állsz bele. Öt fő irány van, és mindnek megvan a saját íze:

• Touring: a „TOCA-szívűek” otthona, kicsit bunkó, kicsit tülekedős, de nagyon jó ritmusú.
• Open Wheel: gyorsabb, idegesebb, veszélyesebb – itt hamar megtanulod, hogy a tiszta levegő mennyit ér.
• Street: látványosabb, lazább, de nem bohóckodás.
• Endurance: hosszabb táv, koncentráció, apró hibákból nagy veszteség.
• Tuner: drift, time attack és a „na jó, ez most teljesen más” mellékszál.

Ha neked a Touring a minden (mint nekem, amikor a TOCA 2-t rongyosra játszottam), simán eljátszhatod azt, hogy a többi nem is létezik. És ez a szabadság furcsán felszabadító egy olyan műfajban, ahol sok játék kézen fogva vezet végig a saját checklistjén.

Az igazi lényeg: milyen vezetni?

A változatosság szép dolog, de a végén úgyis az dönt, hogy milyen a kormány mögött. És itt jön a jó hír: a GRID Autosport Switch-en meglepően stabil, élvezetes, „komolyan vehető” vezetési élményt ad.

A kezelhetőség feszes, a tempóérzet rendben van, a kameranézetekből van elég (két belső nézettel is), és az MI ellenfelek nem robotok: néha hibáznak, néha bepróbálkoznak, néha túlvállalják – pont annyira, hogy ne legyen steril.

A segítségek és asszisztek is jól skálázhatók: ha most csöppensz ide egy Mario Kart után, találsz kapaszkodót, ha meg már a kanyarívet is ránézésre rajzolod a fejedben, akkor le tudod venni a pórázt.

Egy dolog viszont tényleg Switch-specifikus: a pedálok alapból digitálisak (ZR gáz, ZL fék), ami finom adagolásnál tud „kapcsolós” érzetet adni. Nem tragédia, csak néha túl könnyű megcsúszni, ha nincs bekapcsolva pár segédlet. Viszont a játék _érzi_ ezt a problémát, és ad alternatívát: a jobb analóg karral lehet gázolni-fékezni fokozatosan, mintha tényleg pedált nyomnál. És van támogatás GameCube kontrollerhez is analóg ravaszokkal (adapterrel), ami olyan mondat, amit 2020-as években kimondani már önmagában szürreális, de itt teljesen logikus.

A mozgásérzékelős „kormányzás” viszont… hagyjuk. Próbáltam, röhögtem, kikapcsoltam. Van az a pont, ahol a realisztikus versenyzés és a bohóckodás elválnak egymástól, és ez a funkció pont a rossz oldalon áll.

Grafikai módok: ritka luxus konzolon

A GRID Autosport egyik legjobb „port-ízű” ötlete, hogy nem egyetlen kompromisszumot ad, hanem választást. Három vizuális mód van, és verseny közben, a menüben simán át tudod kapcsolni őket:

• Graphics (30 fps): a legszebb, a legtöbb cicoma, és meglepően stabil.
• Performance (60 fps cél): kevesebb effekt, de sokkal simább mozgás; nálam ez lett az alap, mert a sebességnél a képfrissítés tényleg hozzáad.
• Energy Saver (30 fps, handheldre): ha úton vagy és számít az akku, ez a vállalható kompromisszum.

Az egésznek van egy olyan „Feral Interactive port-varázslat” érzete: nem akarják elhitetni, hogy ez natív current-gen csoda, inkább okosan paraméterezik, hogy te válaszd ki, mi fontos.

A feketeleves: (akkoriban) magányos sport

És most jön az a rész, ahol összeszorul a fogam, mert a vezetés ennyire jó, de közben ott egy ordító hiány: a játék sokáig csak single-player volt. Sem online, sem helyi split-screen, sem ranglisták, sem szellemautók, semmi. Ez azért fájt különösen, mert a régi verziókban ezek léteztek, és a GRID jellegű játék pont az, amit jó lenne haverokkal odacsapkodni.

Fontos viszont: azóta frissítésekkel érkezett lokális és 8 fős online multi is, szóval ma már nem ugyanaz a rideg, magányos csomag, mint induláskor. Ettől függetlenül az érzés megmarad: ez a játék alapvetően a pályán, a köridőben, a saját fejlődésben erős – a közösségi „nézd, ezt a kanyart hogy vettem” típusú motivációt nem ő találta fel.

Zárás

A GRID Autosport Switch-en számomra egyértelműen az a játék, amire régóta vártam: komolyabb, sokoldalú autóverseny, normális kezelhetőséggel és olyan beállítási lehetőségekkel, amik ritkák konzolon. Nem akar sztorit írni, nem akar menüben villogni, csak versenyezni akar – és ebben meglepően erős.

Ha a Switch-ed eddig csak „könnyed” versenyzésre volt beállítva, a GRID Autosport végre megadja azt a régi, TOCA-ízű, feszes körözős elégedettséget. Nem hibátlan, de a kategóriájában nagyon hiánypótló.