Goodnight Universe

A Before Your Eyes annak idején nem csak egy ötlet volt, hanem egy élmény – az a fajta, amit nem nagyon lehet elfelejteni. A Goodnight Universe ennek a szellemi folytatása, és bár elsőre könnyedebbnek tűnik, elég gyorsan kiderül, hogy ugyanaz a szív dobog alatta.

Egy baba, aki többet lát, mint kéne

Isaac szerepébe kerülök – egy csecsemő, aki kívülről teljesen átlagos, belül viszont egy felnőtt tudatával és nem mellesleg telekinetikus képességekkel él.

Gügyög, sír, néha csak bámul maga elé… aztán hirtelen elkezdenek maguktól mozogni a tárgyak.

A családja persze ebből semmit nem ért. Én viszont igen, és pont ettől lesz az egész furcsán személyes. Ott ülök, és látom ezt a teljesen hétköznapi családi életet – csak épp egy olyan szemszögből, ami egyszerre kívülálló és nagyon is intim.

Persze a háttérben ott lebeg a nagy kérdés: miért képes erre Isaac? És amikor egy techcég is felfigyel rá, a sztori szépen elkezd sötétebb irányba kanyarodni.

Pixar-hangulat, de több töréssel

A történet nagyjából négy óra alatt végigmegy rajtam, de közben egy csomó apró pillanat marad meg.

• egy kedves testvéri jelenet
• egy esti mese, ahol közben az apa belső vívódását hallom
• hétköznapi családi feszültségek

Nem minden szép, nem minden kerek – és pont ettől működik. Ez nem egy steril mese, hanem egy kicsit kusza, kicsit fájdalmas, de nagyon is ismerős élethelyzetek sora.

Isaac narrációja pedig végig összetartja az egészet.

Játék, ami inkább vezet, mint kihív

Játékmenetben ez inkább egy interaktív történet, mint klasszikus játék.

Körbenézek, kattintok, interakciókat keresek. Néha van egy checklist, máskor csak rá kell éreznem, mi a következő lépés.

Isaac képességei adják a fő játékmechanikát:

• gondolatolvasás
• tárgyak mozgatása
• apró „csínytevések”

Ezekből áll össze a haladás. Vannak könnyed puzzle-ök, de az igazság az, hogy a játék ritkán hagy tanácstalanul. Mindig finoman terel.

Ez lehet, hogy valakinek kevés lesz, de én inkább úgy éltem meg, mint egy jól vezetett történetet, nem mint kihívást.

A legnagyobb hiány: pont az, ami egyedivé tenné

Ami viszont fájó pont: a Switch 2 verzió induláskor nem támogatja az eye-trackinget.

Ez azért gond, mert az egész irányítás érződik úgy, mintha erre lenne kitalálva. Analóg karral navigálni a kurzort… működik, de darabos. Kicsit kizökkent.

Nem teszi tönkre az élményt, de végig ott motoszkált bennem, hogy ez nem így lett kitalálva.

Stílus és hangulat – egyszerű, de működik

A látvány minimalista, de karakteres. Kicsit olyan, mintha a Katamari világát keverték volna egy családi animációs filmmel.

• túlzó arányok
• tiszta, élénk színek
• gördülékeny animáció

Technikailag stabil, semmi akadás.

A hang viszont viszi a prímet. A szinkron kiváló, és a hangkeverés apró trükkjei – például amikor különböző irányokból hallom egy karakter gondolatait – elképesztően sokat adnak hozzá.

Fejhallgatóval játszva teljesen más élmény.

Rövid, de nem felszínes

Négy óra alatt vége, de nem érzem kevésnek.

Inkább sűrű. Minden jelenetnek van szerepe, nincs felesleges töltelék. Amikor vége lett, nem az volt bennem, hogy „ennyi?”, hanem hogy „oké, ez így kerek volt”.

És még órákkal később is eszembe jutott.

Zárás

A Goodnight Universe nem akar nagyobb lenni, mint ami – egy rövid, személyes történet egy furcsa szemszögből.

Nem a játékmenete miatt marad meg, hanem azért, amit mesél. És ahogy meséli.

Ha be tudsz lassulni hozzá, és nem a kihívást keresed, hanem az élményt, akkor ez a játék csendben, de nagyon határozottan ott marad benned.