Johnny Turbo's Arcade: Gate Of Doom

A történet: Átlagos fantasy, ami megteszi, amit kell

A Gate of Doom története nem éppen egy regényklasszikus: négy hős, egy lovag, egy varázsló, egy bárd és egy nindzsa elindulnak, hogy megmentsék a királyságot, miközben egy halálos portálon keresztül elpusztítják a föld alatti világ szörnyetegeit. Ja, és persze a hercegnő is el van rabolva. Ez egy igazi „tipikus fantasy” felállás, semmi különös. Ami azonban említésre méltó, hogy a karakterek mindegyike más és más képességgel rendelkezik, de mivel az RPG elemek minimálisak, így nem igazán érződik, hogy nagy hatással lennének a játékmenetre.

Játékmenet: Gombnyomkodás és „mash the button” élmény

Ha a Gate of Doom bármiben kiemelkedhet, akkor az az, hogy mindent beleadtak a folyamatos gombnyomkodásba. Ez egy igazi brawler, ahol szörnyeket irtunk folyamatosan, de sajnos a stratégia szó nem igazán fér bele a játékba. Bosszantó, hogy az egész rendszer a legkisebb taktikázás helyett a gyors reakcióidőre és a folyamatos ütlegelésre épít. Az ellenségek, mint például a hatalmas zombik, szellemek és drágák, mintha csak azért lennének itt, hogy mindent megöleljenek, amit éppen elérnek.

A legtöbb szinten a játékmenet szinte monoton, és bár vannak kifejezetten különleges ellenségek – például a tűzokádó sárkányok vagy a lebegő szemek, amelyek halálos lézersugarat lőnek –, ezek is inkább egy újabb lehetőség arra, hogy gombokat nyomkodjunk, mintsem, hogy valódi stratégiai döntéseket hozzunk. Készülj rá, hogy mindegyik szörny legyőzéséhez nem kell más, csak egy kicsi időzítés és a folyamatos támadás.

Modern kiegészítők: 99 élet, hogy ne legyen olyan nehéz

A Johnny Turbo’s Arcade re-release egyik legjobb újítása, hogy rengeteg minőségjavító funkcióval egészítették ki a játékot, így az alapvetően frusztráló, egyhangú élmény sokkal könnyebbé válik. A 99 életem lehetősége, és a save state funkciók, amik itt minden pályán elérhetők, igazán megkönnyítik a dolgunkat. De ki is váltja ki a régi, szép idők érzését, amikor az ember egy játékon napokat ült, hogy egy-egy szintet leküzdjön? Azért a nagy retro rajongóknak van itt némi kompromisszum: a túl könnyűsítés kicsit elveheti a szórakozást, de ha elég okosak vagyunk, hagyhatunk néhány extra próbálkozást, és igazi kihívást is kereshetünk magunknak.

Látvány és hangzás: Semmi kiemelkedő, de elmegy

Ami a látványt és a hangot illeti, a Gate of Doom nem éppen a művészeti megoldások csúcsa. A háttér és a karakterek rendben vannak, de nem fogjuk megjegyezni, hogy úristen, de gyönyörűen néz ki. Ha valami, akkor inkább a régi játékterem feelinget idézi. A zene próbálja ráerőltetni a hangulatot, de nem válik emlékezetessé. Ha szereted a klasszikus retro zenéket, akkor nem fogsz csalódni, de nem mondhatjuk, hogy a dallamok miatt szeretnénk újra meg újra végigjátszani.