F.I.S.T.: Forged In Shadow Torch

A nagy lehetőség és a csalódás határvonalán

A FIST szinte mindent megadott, amire vágytam: a Metroidvania-szerű világ felfedezése, a szintlépésekkel egyre újabb képességek, mind-mind ígéretesnek tűntek. A főszereplőnk, Rayton, egy motorikus nyúl, aki hatalmas fém karját használja, hogy visszavágjon az ellenségnek. A játék szinte minden elemében felidézi a klasszikus Metroidvania játékokat, azzal a különbséggel, hogy sokkal inkább lineáris a játékmenet, mint a műfaj megszokott darabjai.

A puzzle platformer része tökéletesen szórakoztató, de az igazi kihívás ott kezdődik, hogy az irányítás nem mindig tökéletes. A karakter mozgása – bármennyire is egy nyúlnak öltöztetett férfi hőst irányítunk – lassú, ami különösen akkor válik frusztrálóvá, amikor egy-egy gyors menekülés vagy akció során nem érződik a megfelelő sebesség. Aztán ott van a dash gomb, amit végül minden egyes mozdulatnál nyomkodni kell, ha nem akarunk azonnal a földön végezni.

A harc és az upgrade-ek

Az egyik terület, amely a leginkább kiemelkedett, a harc volt. A közelharci rendszer egyértelműen az akcióba ágyazott kombózásra épít, és bár nem olyan mély, mint mondjuk a Bayonetta harcrendszere, mégis elég szórakoztató ahhoz, hogy egy-egy jól időzített ütéssel élvezzük a játékot. Az egyik problémám azonban az, hogy sok alapvető mozdulat, mint a dodge vagy a parry, csak később érhető el, és emiatt az elején érezhetően hiányzott valami, ami igazán összehozza az egészet.

Ráadásul az új fegyverek, mint a fúró vagy a villámgyors ostor, bár izgalmasak, mégsem használhatóak folyamatosan a harcban. A fegyverek és az alájuk rendelhető különböző kombók egy plusz réteget adnak a játéknak, de az egész nem éri el azt a szintet, amit egy komoly akció-platformer elvárhat. A leginkább frusztráló pont talán az, hogy egyes alá-fegyverek és mozdulatok az energiatárolóval osztoznak, így az egész rendszer inkább erőforrás pazarlásnak érződik.

Az estét rontó apróságok

Ami valóban kihúzza a gyufát, az a technikai teljesítmény. A Switch változata nem teljesen hozza azt a teljesítményt, amit a PlayStation vagy PC verziók; a grafikai minőség gyengül, a hátterek elmosódnak, és az animációk gyakran a megszokottnál többet hibáznak. A legnagyobb probléma azonban a töltési idők. A pályák közötti hosszú várakozások és a küldetésújrakezdés közti töltések (ami akár 50 másodperc is lehet) gyakran elrontják az élményt, különösen olyan helyzetekben, ahol a halál után hosszú percekig újra kell lépni a küzdőterekre.

A legrosszabb esetekben előfordultak olyan hibák is, mint a karakterek teleportálása vagy a boss harcok során a game-breaking glitch-ek, ahol a főellenség egyszerűen eltűnt a képernyőről, és nem tudtam folytatni a küzdelmet. Persze, az ilyen hibák nem mindennaposak, de elég zavaróak ahhoz, hogy érezzük: a Switch verzió még nem igazán van kész.