Fight Of Gods

Ez az a játék, amit 2017-ben Malajziában kvázi betiltottak, mert vallási figurákat szerepeltet – gúnyosan, erőszakosan, ízléstelenül. Természetesen ez elég volt ahhoz, hogy Steamen kultusza legyen, így 2019-re már Switchre is megérkezett. A végeredmény: egy 2D-s verekedős játék, gyenge irányítással, csúnyácska grafikával és egy olyan szereplőgárdával, ami vagy megsért, vagy megnevettet. Jó esetben mindkettőt.

A crossover, amit senki nem kért

Itt tényleg mindenki bunyózik mindenkivel. Odin, Athéné, Anubisz – eddig rendben. Aztán jön Jézus. Igen, az a Jézus, keresztdarabokkal a csuklóján, tövisövvel, „Punishment Fist” nevű támadással. Vele szemben ott van Buddha, Mózes, Guan Gong, Amateraszu (nem, nem az Okami-farkas), és igen: Mikulás is. Miért ne.

Ez papíron egy „so bad it’s good” ötlet. Zeus villámokkal sütögeti a Télapót, Jézus püföli Buddhát – ez önmagában már abszurd. Csakhogy az egész sokkal könnyebben lecsúszna, ha alatta lenne egy jól működő harcrendszer. Nincs.

Harcrendszer? Inkább verekedés-szimulátor

A Fight of Gods ott bukik el végleg, ahol egy bunyós játéknak élni kellene: az irányításnál és a tempónál. Az inputok lassúak, késnek, néha úgy érzem, mintha a Joy-Con és a játék között lenne egy közvetítő, aki előbb átgondolja, engedélyezi-e a gombnyomásomat.

A karakterek nehézkesen mozognak, az animációk darabosak, az egész olyan, mintha minden meccs víz alatt zajlana. Kombózásról gyakorlatilag nem beszélhetünk – itt a győzelem inkább a gombcsapkodás és a szerencse kérdése. A speciális mozdulatok nagy része könnyen blokkolható vagy kikerülhető, így az ember hamar felteszi a kérdést: minek bajlódjak velük?

Olyan érzésem volt végig, mintha a fejlesztők láttak volna már bunyós játékot, de sosem játszottak volna eggyel sem komolyabban.

Prioritások, amik mindent elmondanak

Van egy pont, ahol konkrétan felröhögtem. Sif, a termékenység és szépség skandináv istennője olyan emlőfizikát kapott, amitől a Dead or Alive stábja is pirulva elfordulna. Mindezt egy olyan játékban, ahol a karakterek úgy ugranak, mintha épp összeomlana az FPS.

Látszik, mire ment el az energia – és mire nem. Minden mozdulat lomha, minden meccs fájdalmasan lassú. Ilyen körülmények között szinte áldás, hogy nincs online mód, mert senki nem érdemelné meg, hogy ezt másokkal együtt szenvedje végig.

Hang és látvány: a mélypont alja

Az audiovizuális élmény tovább ront a helyzeten. A zene felejthető, a hangeffektek tompák, a szinkronhangok pedig olyanok, mintha egy kukából, vizes papírzsebkendőn keresztül vették volna fel őket. Ráadásul még az előharc-intrók átugrása után is tovább szól az audio, miközben már zajlik a meccs.

A bemondó – ami egy bunyós játéknál kulcsfontosságú – konkrétan olyan, mintha telefonon diktálta volna fel a szövegét valaki másnak. Ez is passzol a játék általános minőségéhez.

Grafikailag néhány karaktermodell korrekt, de összességében a játék pixeles, akadozó, ronda. Olyan, mintha egy közepes GameCube-játék véletlenül felkerült volna a Switch eShopba, mindenféle modernizálás nélkül.

Zárszó

Valaki valahol feltette a kérdést: „Mi lenne, ha Mikulás megküzdene Jézussal?” A válasz: semmi jó. A Fight of Gods botrányra épít, de játékélményben semmit nem tud felmutatni. Még ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk is a szereplőválasztás ízlésességét, akkor is egy rosszul összerakott, élvezhetetlen bunyós játékról beszélünk.

A Nintendo Switch tele van kiváló verekedős címekkel, és még több érkezik. Ebben a mezőnyben a Fight of Gods nemhogy nem rúg labdába – a pályára sem lenne szabad beengedni.