Dungeons Of Dreadrock 2

A történet: Egy új szemszög, de nem sokkal több

A történet alapvetően folytatása az első résznek, de egy érdekes döntés született: ezúttal nem ugyanazt a karaktert irányítjuk, hanem egy varázslónőt, aki az Order of the Flame papnője. Miközben a történet még mindig szorosan kapcsolódik az előző részhez, valahogy nem igazán tud kiemelkedni. A történet egy sor apró, utaló jegyzeten és vázlatos jeleneteken keresztül építkezik, de alapvetően nem egy nagy, súlyos narratív élményt várjunk. Az írás azonban még mindig elég erős, hogy érdeklődést keltsen, főként azok számára, akik az első részt is élvezték.

Bár a sztori nem feltétlenül a legfontosabb húzóerő, ami miatt érdemes a játékra pörögni, van elég érdekesség ahhoz, hogy az ember végigjátssza. Az, hogy a játék sikeresen kapcsolódik az előző részhez, ad egy kis pluszt, különösen, ha szeretjük a sorozatos történetvezetést.

Játékmenet: Taktika, próbálkozás és hiba

A Dungeons of Dreadrock 2 nem tér el radikálisan az elődjétől, és ez jónak mondható, de ugyanakkor egy kicsit csalódást is okozhat, ha valaki a nagy újítást várja. A játék továbbra is egy grid-alapú puzzle, ahol lépésről lépésre kell átvágni magunkat a dungeonök szintjein. A cél egyszerű: elérni a lépcsőt, hogy feljebb jussunk. A csavar viszont a puzzle elemek és a harci részek folyamatos keveredése. Az ellenségek és a különböző akadályok komoly gondolkodást igényelnek, hogy a megfelelő sorrendben oldjuk meg a feladványokat, és végül elérjük a győzelmet.

A puzzle dizájn okos, de néha túlságosan is nehezen érthető. Néha úgy érezzük, hogy egy-egy problémát egy másik szintre kell vinni, hogy elérjük a megoldást, és bár ez kihívás, néhány alkalommal kissé frusztrálóvá válhat. Szerencsére a játék jól kezeli ezt, hiszen ha elakadunk, könnyen segíthet egy tipp rendszer, ami fokozatosan árulja el a megoldásokat, ha úgy döntünk, hogy igénybe vesszük.

A hozzáférhetőség: Mindenki számára játszható

Az egyik erőssége a játéknak, hogy mindenki számára hozzáférhető. Akár kezdő vagy, akár tapasztaltabb játékos, a játék nem büntet meg akkor sem, ha nem tudsz azonnal mindent megoldani. A tipp rendszer és az egyszerű kezelhetőség biztosítja, hogy ne zárjanak ki, ha egy kicsit lassabban megy a haladás.

Mivel nem egy kifejezetten agytekervényeket megdolgoztató puzzle-ról van szó, inkább a sorrendek és a taktikai gondolkodás dominálnak. A játék egyszerű mechanizmusai lehetővé teszik, hogy bárki élvezze a kalandot, anélkül hogy megőrüljön az idegesítően bonyolult feladványoktól.

Vizuális élmény: Pixel art, ami nem öregszik

A grafika gyönyörű, és bár a játék 32-bites stílusú pixel art-ja nem új, mégis friss és szórakoztató. Az új karakterek és varázslatok, különösen a varázslónő varázslatai, látványosabbá tették az összhatást. Az apró részletek és animációk adnak pluszt a játék élvezetéhez, bár a pályák egyhangúsága egy idő után kissé fárasztó lehet. Még mindig ugyanazokat a sötét, nyirkos dungeonöket látjuk, és igaz, hogy az új varázslatok színesebbé teszik a környezetet, de egy kis biomdiverzitás nem ártott volna.

A Switch verzió: Kihívás kézben

A Switch verzió elég simán átültethető a platformra, de van egy probléma: ha kézi üzemmódban játszol, akkor a pixel karakterek könnyen elvesznek a pörgő akció közepette. Az egész játék alapvetően egy nagy képernyőn működik a legjobban, és a kisebb képernyőn való navigálás kifejezetten zavart okozhat. Szerencsére ha dokkos módban játszol, az élmény sokkal élvezetesebb, hiszen akkor jobban láthatod az apró részleteket, és könnyebben nyomon követheted a történet előrehaladását.