DRAGON BALL: Sparking! ZERO

Amikor a Sparking! Zero tavaly megjelent más platformokon, kicsit olyan érzés volt, mintha egy régi ismerős kopogtatna vissza. Most, Switch 2-n kézbe véve pedig végképp összeért a múlt meg a jelen – még ha nem is teljesen hibátlanul.

Ez bizony Dragon Ball – minden túlzásával együtt

Az első, ami megüt: mennyire színes ez az egész.

Nem csak technikailag, hanem hangulatban is. A karakterek, az effektek, az animációk – az egész úgy mozog, mint az anime egy kicsit felpörgetett, interaktív verziója.

Dokkolva kifejezetten szép, handheld módban viszont már kijönnek a kompromisszumok:

• recés karakterélek,
• néhol zavaró aliasing.

De amikor elkezdődik a bunyó, ezek gyorsan háttérbe szorulnak.

30 fps ide vagy oda, a tempó viszi a hátán

Igen, 30 fps-re van zárva, ami elsőre fájhat, főleg ha máshol láttad már futni.

De közben meg… működik.

Ez nem az a játék, ahol milliméterpontosságú inputokra van szükséged. Inkább az a fajta:

• repülsz,
• teleportálsz,
• üvöltözöl,
• és felrobbantod a fél pályát.

És ebben a káoszban a 30 fps meglepően jól megállja a helyét.

Kamera és prezentáció: anime a kezedben

A speciális támadásoknál a kamera konkrétan úgy viselkedik, mintha egy epizódot néznél:

• közelít,
• dramatizál,
• ugyanazokat a szögeket hozza.

Amikor Trunks elsüti a Burning Attackot, az nem csak egy move – az egy jelenet.

És ehhez jön a szinkron, ami szépen ráerősít erre az egész nosztalgia-vonalra.

A roster: ez már majdnem nevetségesen sok

Több mint 180 karakter.

Ez az a pont, ahol már nem is számolod, csak lapozol és vigyorogsz.

Igen, van 19 Goku.
És igen, mindegyik kicsit más.

Nem csak statban, hanem érzésben is. Más ritmus, más megközelítés. És bár elsőre klónszagú, játék közben kiderül, hogy mégsem lustaságból van így.

És ami fontos: nem unod meg.

Egyszerű alapok, apró különbségek

Minden karakter ugyanazzal az alap irányítással működik:

• mozgás,
• repülés,
• ki töltés.

De közben:

• az androidok máshogy kezelik a ki-t,
• az óriás karaktereket nem tudod megragadni,
• és így tovább.

Apró dolgok, de elég ahhoz, hogy ne érezd egyformának az egészet.

Episode Battles: a nosztalgia újrajátszva

A fő móka az Episode Battle mód.

Nem játssza végig az egész sztorit, hanem:

• karakterenként bontja,
• a legfontosabb pillanatokra koncentrál.

És itt jön a csavar: mi van, ha máshogy döntesz?

Mi van, ha Goku harcol Cell ellen – és nyer?
Mi van, ha teljesen másképp alakul egy ismert történet?

Ezek a „what-if” szálak meglepően jól működnek. Mindig volt bennem egy kis izgalom, amikor felugrott egy ilyen lehetőség.

De miért kell ezt kinyomozni?

Ami viszont idegesítő: a játék nem mondja meg, hogyan nyitod meg ezeket az alternatív ágakat.

• rejtett feltételek,
• próbálgatás,
• vagy guglizás.

Ez az a fajta design, ami régen még oké volt, ma már inkább csak felesleges frusztráció.

Teljesítmény: harcban rendben, menüben kevésbé

A harcok alatt minden rendben van.

Viszont:

• menükben belassul,
• átvezetők között döccen,
• képregényes jeleneteknél érezhető lag.

Nem játékromboló, de észrevehető.

Online: itt él igazán

A multiplayer meglepően stabil volt:

• gyors matchmaking,
• nincs lag,
• jól működő rendszer.

A 15 DP-s csapatépítés külön tetszett:

• nem pakolhatsz be csak top karaktereket,
• gondolkodni kell,
• kompromisszumokat hozol.

És ott van még az átalakulás: olcsóbb karakterből csinálsz erősebbet menet közben. Ez már taktika.

Custom Battle: majdnem jó

Van egy mód, ahol saját Dragon Ball sztorikat rakhatnál össze.

Papíron jól hangzik.
Gyakorlatban… inkább csak kipróbáltam, aztán mentem vissza az Episode Battle-höz.

Zárás

A Dragon Ball Sparking! Zero Switch 2-n nem tökéletes, de nagyon szerethető.

Ez az a játék, ami nem akar több lenni, mint ami:

• egy hatalmas játszótér Dragon Ball rajongóknak,
• tele karakterekkel,
• alternatív történetekkel,
• és látványos bunyókkal.

És néha ennyi bőven elég.