Circus Electrique

A szteampunk London sötét utcái, egy különleges, varázslatos cirkusz és az izgalmas harcok ígérete mind remek alapot adhatott volna, de sajnos a játékmenet hamar leült, és az újító ötletek sem tudták megmenteni a monotonitást. Az alapvető kérdés: vajon egy cirkuszi RPG miért nem tud igazán szórakoztató lenni?

Történet: A család és a titokzatos cirkusz

A történet középpontjában Amelia, egy fiatal újságíró áll, aki a cirkusz újranyitásáról tudósítana, miközben családi drámák és a rejtélyes "Maddening" események borzolnak kedélyeket. Az egész sztori egy izgalmas kiindulópontot ad, de valójában a karakterek közötti feszültségek inkább irritálják, mintsem hogy érdekesek lennének. Az, hogy Amelia egy baleset után próbálja felfedezni az igazságot, igazán izgalmas alapot adhatott volna, de a sztori fokozatosan elveszti erejét, és a végén már nem marad meg benned igazi emocionális hatás.

Játékmenet: Cirkuszvezetés és harcok

A Circus Electrique játékmenete két fő elemre épít: a harcra és a cirkuszi menedzsmentre. A harcok alapvetően körökre osztottak, ahol különböző karakterek képességeit kell ügyesen kombinálni, miközben figyelni kell az újabb és újabb taktikai lehetőségekre. A harcrendszer nem kiemelkedő, és bár a különböző karakterek képességei érdekesek, valahogy sosem érződik igazán kihívásnak. A "devotion" rendszert, amely egy másodlagos életerőként működik, próbál újabb dimenziót adni, de a harcok gyorsan repetitívvé válnak, és a legyőzött ellenfelek már-már másolatok lesznek.

A cirkusz menedzselés része igazán érdekes, és ad egy kis frissességet a játéknak, de hamar kiderül, hogy nem eléggé szórakoztató, hogy önálló élménnyé váljon. Minden este egy új előadást kell tartanod, ahol a művészeket ügyesen kell válogatnod, hogy jó show-t csinálj. Egy rossz előadás rontja a hírnevedet, egy jó előadás viszont több pénzt hoz. Azonban az egész cirkuszi menedzselés hamar ellaposodik, és igazából csak egy eszközként működik a játékban, hogy pénzt szerezzünk és karaktereket vegyünk fel. A harcokhoz hasonlóan itt is ugyanazokkal a rutinszerű feladatokkal kell foglalkozni, és hamar feleslegessé válik az egész cirkuszi aspektus.

Vizuális és zenei élmény: A stílus megvan, de mi a lélek?

A játék legnagyobb erőssége kétségkívül a vizuális világ és a zenei aláfestés. A szteampunk Londont varázslatosan részletesen hozták létre, és a karakterek portréi egyedi, vintage stílust képviselnek. Az art design mindenképpen figyelemre méltó, de amikor a harcok során látod az ellenfeleket, sajnos az egész vizuális élmény egyszerűen nem üti meg azt a szintet, amit a karakterek portréi és a háttér sugallnak. A karakterek harci megjelenése igencsak egyszerű, és szinte nincs különbség köztük, leszámítva néhány apró részletet, mint a hajszín.

A zenei aláfestés viszont remekül illeszkedik a hangulathoz: a szimfonikus, néha kicsit drámai hangzás jól megadja az alaphangot a játék sötét, de mégis szórakoztató világához.

A repetitivitás és a kihívás hiánya

Míg a Circus Electrique egy igazán különleges és szórakoztató alapötlettel indult, a játékmenet végül túlzottan repetitív lett. A harcok nem elég kihívást adnak, a cirkusz menedzselése pedig nem igazán hoz új élményt a játék előrehaladtával. A történet se tud igazán felépíteni egy elég erős ívet, így végül a játék gyorsan elvész az unalom és a monotónia között.

Zárszó

A Circus Electrique egy érdekes próbálkozás, de végül nem tudja hozni azt, amit a legjobb taktikai RPG-k és menedzsment szimulátorok kínálnak. A szép világok, a különleges zene és a szórakoztató karakterek még nem teszik ki az egész játékot. A játék inkább egy könnyed, de elég sekély élményt ad, ami igazából csak rövid ideig tartja fenn az érdeklődést. Ha valami könnyed szórakozásra vágysz, akkor adjon neki egy esélyt, de ha komoly kihívást keresel, akkor más játékot kell választanod.