Children Of Morta

Még ha nem is éri el a Hyper Light Drifter vagy a Dead Cells magasságait, rendkívül szerethető és szórakoztató, a családra építő koncepcióval, pazar pixelművészettel és, ami talán a legfontosabb, egy kellően változatos játékmenettel, ami némi frissességet hoz a műfajba. De persze van néhány dolog, amiben nem teljesen ragyog.

Család és játékmenet: A klán ereje

A történet egyszerű, de működőképes: a Bergson család próbálja megállítani a gonosz korrupciót, ami Mount Morta csúcsáról terjed a világra. Bár a sztori nem mond semmi olyat, amit már ne láttunk volna, a család dinamikája ad neki egy kis pluszt. Az, hogy nem egyetlen karaktert irányítunk, hanem több családtagot, változtatja a játékmenetet, így a különböző karakterek különböző harci stílusai is frissítik az élményt.

Az elején kicsit nehéz belerázódni, mert csak néhány szereplő érhető el, és a karakterek sem a legkiválóbbak az elején – hello, John!. Kicsit grindolni kell az első szinteken, hogy elérd a többi családtagot, de ha túljutsz ezen, akkor már igazán élvezhetővé válik a dolog. A dungeonöket pedig a megszokott rogue-lite módon járhatjuk végig, miközben power-upokat gyűjtünk, és folyamatosan fejlődhetünk.

Az igazi élmény: Képességek, erősebb karakterek, és a sosem unalmas grind

A játék egyik legnagyobb erőssége a hatalmas mennyiségű fejlesztési lehetőség. Tényleg van minden, amit el tudsz képzelni: sebesség, erő, kritikus találatok, védőpajzsok, regeneráló képességek, és így tovább. Mindezeket pedig szépen összerakták, hogy bármelyik karaktert is válaszd, mindenféle módon eltérő élményt kapj. Az upgrade-ek és bónuszok egymásra építhetők, és mindegyik karakter különböző mozdulatokat és képességeket kínál, így mindig lesz valami új, amit kipróbálhatsz.

Az egész játékmenet nagyon addiktív. Minden egyes dungeon futam után érezni, hogy mindig van valami, amit elérhetsz. Lehet, hogy nem mindig sikerül, de legalább valami értékelhetőt hozol haza a család számára. A játék felépítése ügyes, mert minden kudarc után újabb lehetőségek nyílnak meg, így nem érzed annyira büntetésnek a nehézséget. Ezt az érzést nem minden játék tudja elérni.

A grafika és a harc: A pixelművészet mestere

A grafika gyönyörű. A játék pixelart stílusa tökéletesen illik a Switch hangulatához, és az egész világot impozánsan építették meg. A harcoknak is van egy Diablo-szerű hangulata, ha így próbálom leírni. A karakterek szép animációval rendelkeznek, az ellenségek viszont sajnos kicsit unalmasak, mert szinte minden ellenfél hasonlóan viselkedik, csak az életereje más. Az ellenségek hiánya azért nagy mínusz, mert így nem igazán van miért visszatérni a korábbi területekre.

A harcok egyébként tisztességesek, a karakterek gyorsan reagálnak, és az irányítás is megfelelő. Azonban, ha túl sokat ismétlődnek, akkor gyorsan megjön az unalom. A Children of Morta nem egy olyan játék, amit órákig pörgetni lehetne, mert a repetitív grind hamar elér egy pontot, ahol már kicsit elveszti a varázsát.

Történet és narráció: A család drámája

A történetet egy narrátor meséli el, aki próbálja eladni a nagy érzelmi töltetet, de a sztori, bár nem rossz, nem is annyira érzelmes, mint azt a narráció sugallja. Az egész ügy egyszerű: van egy gonosz korrupció, amit meg kell állítani, és kész. Az ilyen típusú sztorik már évtizedek óta jelen vannak a játékokban, és bár nem rossz, nem is nyújt semmi különöset.

A család drámái persze hozzáadnak valamit, de a történet és a narráció nem fogja a szívünkhöz láncolni a játékot. Ettől függetlenül, a világépítés és a karakterek közötti dinamika segít a játék fenntartani a figyelmet, és érdemes eljátszani vele egy-egy hosszabb sessiont.