Can't Drive This

Két ember, egy autó, nulla bizalom

A Can’t Drive This alapötlete annyira egyszerű, hogy majdnem zseniális: az egyik játékos vezet, a másik építi az utat alatta, menet közben. Ha valaha ültél már olyan autóban, ahol az anyósülésről kommentálták minden mozdulatodat, pontosan érted, mire megy ki a játék. Konzolon, egy kanapén ülve ez az egész azonnal életre kel – és igen, barátságok sorsa foroghat kockán.

Fontos tisztázni: ez nem egy egyjátékos élmény. Van ugyan egy magányos mód, de nagyjából annyira releváns, mint a multiplayer arcade játékok „botok elleni” opciója a kilencvenes évekből. A Can’t Drive This akkor működik, ha ott ül melletted valaki, akivel fél óra múlva már azon vitatkoztok, ki rontotta el az egészet.

Speed, pixelekben újragondolva

A játék nyíltan kikacsint a Speed című filmre, és ezt nem is rejti véka alá – a tutorialok konkrétan poénra veszik a dolgot, és ezek őszintén szólva a csomag legszórakoztatóbb részei közé tartoznak. A szabály egyszerű: menni kell. Ha lassítasz, véged. Ha leesel, véged. Ha az útépítő rosszkor rak le egy kanyart vagy akadályt… nos, sejted.

A vezetés meglepően jó érzés. A jármű irányítása fluid, pontos, nincs az az érzésed, hogy a játék szívatna. És ez fontos, mert így minden bukás valóban közös felelősség. Az építő oldalon a tempó a kulcs: analóg karral vagy D-paddel pakolod a csempéket, forgatod őket, miközben az óra ketyeg. Ez az a fajta stressz, amit jó értelemben élvez az ember – mint amikor a Micro Machinesben az utolsó kanyarban csúszol ki.

Játékmódok: kicsit sok az ismerős érzés

Van itt négy fő mód, papíron mind másról szól. A gyakorlatban viszont pár menet után elkezdenek összefolyni. Akár távolságra mész, akár drónok elől menekülsz, akár egy óriási tojást rabolnál el az ellenféltől, a flow ugyanaz: gyors döntések, kapkodás, hibák, nevetés – majd újrakezdés.

Ez eleinte bőven elég. Az első egy-két alkalom kifejezetten emlékezetes tud lenni, főleg ha a másik játékos hajlamos hangosan kommentálni. Viszont hosszabb távon hiányzik az a plusz csavar, ami miatt újra és újra visszatérnék. Olyan ez, mint egy jó partijáték: remek hangulatot csinál, de nem költözöl bele.

Audiovizuálisan: funkcionális, de felejthető

A látvány színes, de kifejezetten puritán. Nem csúnya, csak nincs benne semmi, ami igazán megmaradna. Switch képernyőn jól olvasható minden, nincs káosz, de a dizájn inkább szolgálja a játékmenetet, mintsem emlékezetes világot építsen.

A hangok teszik a dolgukat, a tutorial videók viszont tényleg betalálnak – ritka, hogy egy játék oktatóanyaga önmagában szórakoztató legyen. Itt sikerült.

Zárás – Jókor, jó társasággal

A Can’t Drive This nem több annál, mint ami: egy lokális multiplayerre kihegyezett, rövid életű, de hatásos élmény. Ha van kivel játszanod, és elfogadod, hogy ez nem egy hosszú távú befektetés, akkor simán ad pár emlékezetes estét. Ha egyedül keresel valami tartalmasat, akkor viszont jobb, ha továbbállsz.

Ez egy olyan játék, amit nem polcra veszel, hanem előhúzol, amikor jó a társaság. És ebben a szerepben teljesen rendben van.