Calico

Cukorkaszín világ, macskák, kávézó, békés zene, semmi stressz. A „wholesome games” hullám minden kötelező eleme itt van, szépen felpakolva egy csillag alakú szigetre. A kérdés csak az, hogy ez a nyugalom mennyire tud működni játékélményként – főleg Switchen.

Az alaphelyzet

Egy mágikus lányt irányítok, akit magam rakok össze egy meglepően részletes karakterkészítőben. A feladatom nem világmegmentés, hanem apró jótettek sora: süteményt sütni, állatokat terelgetni, csomagokat vinni A-ból B-be. Az egésznek van egy kedves, „minden rendben lesz” hangulata, amit a játék egy pillanatra sem akar megtörni.

Játékmenet és tempó

A feladatok szinte kizárólag fetch questekből állnak. Elindulok valakihez, elmegyek máshova, visszajövök. Néha nyuszikat kell összeterelni, máskor tortát sütni egy évfordulóra. Ezek önmagukban aranyosak, de hamar feltűnik, hogy minden ugyanarra a sémára épül.

A mozgás szándékosan lassú. A sprint inkább komótos kocogás, az állatok hátán ülve sem leszek gyorsabb. Egy friss patch még ezt is finomította: választhatok a lassú, lassabb és leglassabb között. Elvi szinten értem, mit akarnak: itt nem rohanunk. Gyakorlatban viszont rengeteg idő elmegy azzal, hogy ugyanazokat az üres tereket szeljem át újra és újra.

A világ

A pálya egyszerű: egy apró városka, pár ház a hegyen egy onsennel, később egy nagyobb város, és egy óriási terráriumban megbúvó bájitalbolt. Ez a minimalizmus viszont sajnos üressé teszi az egészet. Az NPC-k szinte kizárólag kérésekkel fordulnak hozzám, valódi párbeszéd vagy karakter ritkán bontakozik ki. A város nagy része díszlet, sok épületbe be sem lehet menni, a lakosság jelentős része pedig két lábon járó, klónozott macska.

A legjobb rész: bájitalok és káosz

Ha van egyértelmű csúcspontja a játéknak, azok a bájitalok. Hajszíncsere, óriás vagy miniatűr állatok, griffinné változó madarak, lebegő macskák. Teljesen tét nélküli hülyéskedés, és pontosan ezért működik. Ezekben a pillanatokban a Calico végre elengedi magát – és engem is.

A kávézó, ami alig kávézó

A címadó macskakávézó meglepően háttérbe szorul. Állatokat szó szerint összeszedem a világból, betuszkolom őket a kis helyiségbe, aztán sütök. A sütés egy aranyos minijáték, ahol apróvá zsugorodva liszteszsákokat dobálok egy tálba, de ennyi. A vendégek automatikusan vásárolnak, a pénz magától érkezik. Egy „cat café sim”-hez képest feltűnően kevés időt töltök ténylegesen ott.

Technikai állapot

Itt jön a feketeleves. A megjelenéskor már problémás volt, és bár kaptunk több nagyobb frissítést, a bugok továbbra is ömlenek. Elakadok a tereptárgyakban, az állatokban, grafikai hibák ugranak elő rendszeresen. Kézben játszva a szövegek fájdalmasan aprók, dokkolva sem ideálisak. A dialógusok tele vannak elütésekkel, nyelvtani hibákkal, és gyakran olyan dolgokról beszélnek a karakterek, amik épp nincsenek is ott.

És akkor még nem beszéltem az akaratlan komédiáról: ragdollként potyogó állatok, konyhapultra mászó óriásmacskák, kiforduló végtagok, lebegő lények, amik fáknak akadva csavarodnak ki önmagukból. Ezek egyszerre borzasztóak és lenyűgözően viccesek.

Hangulat és szív

Minden hibája ellenére érződik, hogy ezt a játékot szeretetből csinálták. A zene nyugtató, a pasztell világ kedves, a szöveg stílusa barátságos és befogadó. Az LGBTQ+ reprezentáció természetes, a testábrázolás sokszínűbb, mint amit a mainstreamben megszoktunk. Ez nem marketingfogásnak érződik, hanem valódi szándéknak.

Zárás

A Calico egy békés, barátságos kis menedék szeretne lenni, és néha sikerül is neki. Máskor viszont szó szerint szétesik a kezeim között. Jókat nevettem rajta, sokszor pont akkor, amikor nem kellett volna. De a rengeteg technikai és szerkezeti probléma miatt nehéz jó szívvel ajánlani.

Értékelés

4 / 10

Van benne szív, de jelen állapotában ez kevés ahhoz, hogy ne csak türelmeseknek és bugkedvelőknek szóljon.