Assassin's Creed: The Rebel Collection

Bevezetés

A Rebel Collection nálam eleve gyanús terepre érkezett, mert az Assassin’s Creed III Remastered után nem sok jót vártam – ehhez képest a Black Flag konkrétan pofán vágott, pozitív értelemben.

Vissza a fedélzetre

Az Assassin’s Creed IV: Black Flag számomra mindig is az „utolsó klasszikus” Assassin’s Creed volt, még abból az időből, amikor a sorozat nem RPG-nek, hanem sandboxos történelmi kalandjátéknak képzelte magát. Edward Kenway figurája lazán hozza azt a karizmát, ami miatt még ma is jó vele időt tölteni: nem hős, nem mártír, hanem egy önző kalóz, aki lassan tanul meg felelősséget vállalni.

Switchen futtatva meglepően simán csúszik minden. Nem csak „elmegy” kategória, hanem tényleg jól esik játszani vele. Tengeri csaták, üldözések, viharok – mind megvan, és közben nem azt érzem, hogy a hardver könyörög kegyelemért. Kézben tartva pedig konkrétan új értelmet nyer a játék: rövid küldetések, rengeteg kis sziget, gyors zsákmányolás. Ez az a fajta nyílt világ, amit jó apránként fogyasztani, mint egy hosszú sorozat epizódjait.

A Black Flag flow-ja még mindig működik

A hajózás továbbra is a játék lelke. Ágyútüzek, deszkára ugrások, boarding, fosztogatás – ez az a loop, ami miatt annak idején beleszerettem, és ami most is működik. Van benne egy furcsa, meditatív ritmus: hajózol, dal szól, feltűnik egy ellenséges fregatt, és már csúszol is bele a káoszba. Kevés játék tudta ezt ilyen természetesen összerakni.

Persze a régi Assassin’s Creed-bajok itt is megvannak. A parkour néha ragad, Edward időnként rossz irányba ugrik, lopakodásnál pedig előfordul, hogy a karakter mást csinál, mint amit szeretnél. Ezeket már ismerjük, együtt élünk velük – de attól még néha bosszantóak.

Rogue: ismerős vizeken, más zászló alatt

A csomag másik fele, az Assassin’s Creed Rogue kicsit hálátlan helyzetben van. Shay Cormac története érdekes koncepció – egy templomos szemszögéből látni ezt az univerzumot –, de minden szinten szerényebb, mint a Black Flag. A sztori rövidebb, a karakterek kevésbé emlékezetesek, és a prezentáció is fakóbb.

Switchen ez még jobban kijön. Kézben tartva többnyire stabil, de dokkolva már feltűnnek a kompromisszumok: mosódó textúrák, furcsa árnyékok, és néha érezhetően nehezebb irányítás nagyobb csatákban. Nem játszhatatlan, sőt, még mindig élvezetes, de érezni rajta, hogy nem ő a sztár.

Tartalom, amire nem lehet panasz

A Rebel Collection egyik nagy erőssége, hogy minden DLC benne van. A Freedom Cry külön kiemelendő: komolyabb hangvétel, erős téma, és technikailag is a Black Flag szintjét hozza. Ezekkel együtt ez egy brutálisan tartalmas csomag, amiben simán el lehet veszni hetekre.

Zárás

A Rebel Collection nálam váratlanul nagyot ment. A Black Flag hordozható módban konkrétan reveláció, és bár a Rogue gyengébb láncszem, még így is bőven megéri a csomag. Nem hibátlan, nem modern, de van benne lélek, ritmus és egy olyan kalandérzet, amit a sorozat azóta sem nagyon tudott megismételni.