Asdivine Hearts

Miközben az RPG műfajában már régóta megszokhattuk az évtizedek óta ismert sablonokat, az Asdivine Hearts próbálkozása inkább a nosztalgia irányába hajlik, mintsem hogy bármi újat mutatna. Ha te is azok közé tartozol, akik egy klasszikus JRPG-re vágynak, amit a régi szép idők inspiráltak, akkor könnyen rákaphatsz, de ha valami igazán frissre, újra van szükséged, akkor inkább keresgélj másfelé.

Azonban a dolog nem éppen a várt módon alakul, és a kis szőrös állat, Felix, végül egy isten által megszállva csatlakozik a csapathoz, hogy együtt megmentsék a világot. Az alap történet nem éppen ad annyi lendületet, hogy igazán elmélyüljünk benne, de szerencsére a karakterek közt fellelhető dinamika kicsit ellensúlyozza a gyenge sztorit.

A csapat összesen öt főből áll, és bár az anime archetípusokkal nem spóroltak, a karakterek közötti interakciók és a vicces macska jól működnek, és frissítően eltérnek azoktól a megszokott sablonos csoportoktól, amelyek gyakran uralják a JRPG műfaját. Azonban a történet és a karakterek többi része inkább csak „megfelel”, de nem nyújt többet annál.

Játékmenet – A régi formula újragondolva, de nem elég jól

A játékmenet elég kiszámítható: egy klasszikus JRPG-t kapunk, ahol városról városra vándorlunk, megoldjuk a dungeonöket, és próbáljuk előrébb juttatni a történetet. A harcrendszer egy jól ismert, körökre osztott rendszer, ahol az egyes karakterek különféle támadásokat, varázslatokat és készségeket használnak. A varázslatok és készségek elválasztása jó ötlet, mert lehetőséget ad arra, hogy a harcot jobban rugalmasan kezeljük, de azért nem érződik annyira izgalmasnak, hogy minden egyes csata új élményt adjon.

A karakterek pozicionálása is fontos szerepet kap a harcokban, mivel a csata térképén belső elhelyezkedésük is befolyásolja a támadások hatékonyságát. Azonban, amit igazán kiemelnék, az a Rubix rendszer, ami egyfajta Tetris-stílusú puzzle megoldás. Itt különböző „drágaköveket” helyezhetünk el, amik különböző statisztikai bónuszokat adnak, és bár nem hoz radikálisan új elemet a rendszer, mégis egy friss ötletet jelent.

Azonban, ha jobban belemerülünk a játékmenetbe, akkor kijön, hogy az egész inkább egy újragondolt, de elavult formula. A dungeonök nem izgalmasak, a küldetések egyszerűek és a helyszínek is unalmasak. Bár a játék rengeteg visszautalást tartalmaz a régi JRPG-k világára, azok a kis trükkök és ötletek, amikkel próbál frissíteni, nem igazán keltenek életet a játékmenetben.

A grafika és zene – A nosztalgia határvonalán

A grafika elég szép, de valahogy nem hagy igazán mély nyomot. A pixel-art stílus egy kicsit unalmas, és bár egyes helyszínek – például az égbolton mozgó felhők és a harci háttér – tetszetősek, a játék világán belül sokszor érezni a vizuális ürességet. Az ellenségek és a karakterek is eléggé sematikusak, az animációk pedig nem igazán adnak hozzá semmit a játékélményhez.

A zene sem különösebben figyelemre méltó: a dallamok kellemesek, de nem tudnak igazán magukkal ragadni. A zenei motívumok elég ismétlődőek, és a gyakori váltások, amikor egy-egy fontos történeti pontot követően hirtelen átvált a zene, még inkább eltávolítanak minket a hangulattól. A MIDI-szintű zene nem adja azt a mélységet, amit a történet és a harcok igényelnének.

Zárás – Kényelmes, de felejthető

Az Asdivine Hearts egy JRPG, ami a jól bevált formulát követi, de nem hoz semmi újat. A harcok szórakoztatóak, de gyorsan unalmassá válhatnak, a történet és a karakterek pedig inkább csak átlagosak. Az egész játék egy kicsit a „megfelelés” határán mozog: nincs benne semmi kiemelkedő, de aki egy klasszikus JRPG-t szeretne, az megtalálja benne a magának való élményt. Azoknak, akik igazi kihívásokat keresnek, vagy valami friss élményre vágynak, inkább máshol érdemes keresgélniük.