Arcade Archives Double Dragon

Haladsz jobbra, pofonokat osztasz, néha kapsz is. De amikor ez jól van eltalálva, akkor valami nagyon elemi, nagyon őszinte élmény születik. A Streets of Rage és a Final Fight előtt volt egy játék, ami felgyújtotta a biztosítékot az árkádokban: a Technos-féle Double Dragon.

Billy és Jimmy Lee történetét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Marian elrablása, Black Warriors, utcai bunyók – ez a beat ’em up ős-DNS-e. A játékot már számtalan formában láttuk NES-en, Game Boyon, Virtual Console-on, most pedig itt az Arcade Archives Double Dragon, ami az eredeti coin-op élményt hozza el Switchre, végtelen kredittel és a megszokott HAMSTER-féle tálalással.

A bunyó alapjai – egyszerű, de működik

Az ellenfelek száma nem nagy, és a legtöbbjük ugyanazzal az aggyal dolgozik: odajön, üt. A csavar ott van, hogy ha ketten vesznek körül, az egyik simán lefog hátulról, míg a másik szétver. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy ne lehessen teljesen agyatlanul haladni.

A fegyverek adják a változatosság másik felét. Baseball ütők, ostorok, dobható kések és dinamitrudak röpködnek, és ezekhez mindkét oldal hozzáfér. Sokszor konkrét verseny alakul ki, ki kapja fel előbb az ütőt. Olajos hordók és kövek is repülnek, ami kicsit kaotikusabbá teszi az összecsapásokat, de pont ez adja a báját.

Billy és Jimmy mozgáskészlete puritán, de hatékony. Van ütés, rúgás, ugrás, közelről térdelés és dobás. Az igazi fegyver viszont a könyök. Ugrás + ütés, hátrafelé. Ha jól időzíted, gyakorlatilag mindent ver. Nem véletlen, hogy ezt a Switch Z gombjaira kényelmesen rárakták – a játék is tudja, mire lesz szükséged.

Szűk terek, nagy pofonok

Egyszerre legfeljebb négy ellenfél lehet a képernyőn, de a pályák gyakran szűkösek. Egy rossz lépés, és már két oldalról kapod az ívet. A később megjelenő erősebb ellenfelek, köztük a saját mozdulataidat tükröző harcosok és az ikonikus Abobo, még tovább nehezítik a dolgot.

Két játékossal könnyebb, de még így is gyakran érzed azt, hogy az ellenfelek gyorsabban reagálnak, mint te. A könyök sokszor megment, de ha elölről is jönnek, könnyen hanyatt vágódik a Lee-testvér. Ráadásul a punch gombbal fegyvert is felvehetsz, ami néha azt eredményezi, hogy nem könyökölsz, hanem lehajolsz… és kapsz egy ütést hátulról.

A legnagyobb bűn: a lassulás

És itt jön a feketeleves. A lassulás brutális. Három ellenfélnél már érezhető, négy esetén konkrétan lelassul az idő. Amikor egy ellenfél elesik, a játék hirtelen visszagyorsul, ami teljesen kizökkent. Ez nem az a fajta slowdown, ami „árkádos hangulat”, hanem az, ami elrontja a ritmust és hibákra kényszerít.

A játék előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő, hogy négy ellenfél van a képernyőn, így a végjátékra a lassított bunyók szinte állandósulnak. Ez sajnos komolyan csökkenti az élvezetet.

Rövid út Marianig

A pályák összefolynak egymásba: utcák, gyár, erdő, sziklafal, majd a bázis. Ez kifejezetten tetszett – nincs klasszikus „Stage Clear” tördelés, hanem folyamatos az utazás. Időbónusz és kis gyógyítás jár szakaszonként, de összességében nagyon rövid a játék. Mire belejönnél, már a végén vagy.

Platforming alig van. Pár létra, egy-két ugrás, de ezek inkább kerülendőek, mint hasznosak. A létrák különösen idegesítőek, mert hajlamos vagy rájuk „rátapadni”, amikor épp menekülnél.

Hang, beállítások, extrák

A hanghatások egyszerűek, de hatásosak. Ütések, nyögések, Abobo morgása – minden a helyén van. A zene kalandos, néha lassabb tempójú, de jól illik a hangulathoz. Kétszer belefutottam durván torz hangzásba, amit szerencsére a beállítások menü megnyitása és bezárása megoldott. Fura, de legalább kezelhető.

A szokásos Arcade Archives opciók adottak: életek száma, nehézség, scanline-ok. A scanline menü kicsit más, mint megszoktam: nincs klasszikus vízszintes vonal opció, viszont tízféle vastagság és soft/sharp választás van. Ez már-már luxus.

Egyszer végig, aztán mi?

A végtelen kredit miatt a játék végigjátszása nem kihívás. Az igazi cél az egykredites teljesítés és a pontvadászat. Van Hi Score mód, normál arcade mód és az ötperces Caravan mód online ranglistákkal. Ezek adnak némi hosszabb távú motivációt, főleg, ha szeretnél feljebb kúszni a listákon.

Zárás

A Double Dragon alapjai ma is működnek. Jó érzés ütni, dobni, könyökölni, és a kooperatív játék még mindig mosolyt csal az arcomra. De a rövid játékidő és a zavaró lassulás komolyan visszafogja az élményt.

Ez nem kötelező darab, nem az a beat ’em up, amihez újra és újra visszatérek egyedül. De ha nosztalgiázni szeretnék, vagy egy baráttal együtt végigverni a Black Warriors bandát, arra még mindig alkalmas.