**Van az a játék, ahol nem a történet ordít rád, hanem a hó ropogása alattad, és rájössz, hogy már régen benne vagy, mire észrevennéd.**
Azért valljuk be, a roguelite-ok világa már nem épp a frissesség megtestesítője, igaz? Olyan mennyiségben ömlenek ránk a műfaj különböző variációi, hogy már-már a fejemet kapom, ha egy újabbat meglátok a Switch eShop-on. Aztán ott van a Flinthook, ami bár alapvetően nem talál fel semmit újra, mégis úgy érzed, hogy ez valami mást hoz az asztalra. Mert bizony, az egész olyan szórakoztató, hogy a végén csak azért fogod félrerakni, mert egy másik játékot is el akarsz kezdeni. De erről majd később.
A „walking simulator” kifejezést általában pejoratív éllel szoktuk használni, pedig rengeteg kiváló élmény kapta már meg ezt a bélyeget teljesen igazságtalanul. A **The Trail: Frontier Challenge** esetében viszont fájóan pontos a megnevezés. Peter Molyneux neve még mindig képes elindítani bennem valami óvatos kíváncsiságot – hátha most megint történik *valami* –, de ez a játék sajnos gyorsan emlékeztet arra, hogy a nagy ígéretek önmagukban nem visznek messzire. Főleg akkor nem, ha maga a séta… unalmas.
Azt hittem, egy aranyos, ártatlan platformer vár rám, aztán fél óra múlva már teknősöket linkeltem össze, dzsinnt idéztem, épületeket menedzseltem, és azon gondolkodtam, mikor lett ebből stratégiai társasjáték.
A **Bit Dungeon Plus** úgy csúszik be a Switch eShop roguelike-folyosójára, mintha mindig is ott lett volna: kicsi, pixelillatú, és első ránézésre ártatlan – aztán öt perc múlva már azon alkudozom magammal, hogy *csak a következő szobáig*.