Mi történik, ha egy játékban a főellenség egy „gonosz brokkoli” és a szuperhősök egy jégkrémekből, édességekből és különféle cukros hősből álló csapat? Valószínűleg valami elképesztően szórakoztató, pörgős és vicces. Azonban az *Ice Cream Rider* pontosan azt próbálja elérni, hogy a cukiság és a színes grafika elegendő legyen ahhoz, hogy egy jó kis shmup élményt kínáljon. De mi történik, amikor az alapötlet mellett az irányítás és a játékmenet nem hozza azt, amit vártunk? Nos, akkor ez lesz az eredmény: egy játék, ami ugyan nem rossz, de igencsak sok hibát hoz magával.
1938-at írunk, Amerika még mindig a nagy gazdasági világválság utórezgéseit nyögi, és egy férfi hazafelé tart egy bostoni külvárosi kocsmából. Híd, köd, egy kísérteties kislány sziluettje, rántás a kormányon, árok, eszméletvesztés. Mire magamhoz térek, egy baljós kúria előtt fekszem, fájdalomtól sajgó testtel, segítségre szorulva. Ez a **White Night** nyitánya, és igen: ha most azt érzed, hogy ezt már láttad valahol, akkor nem tévedsz.
A Battle Chasers: Nightwar Switchen pontosan azt adta, amire egy sokat látott, időhiányos konzolos vágyik: klasszikus körökre osztott harcot, sallangmentesen, jó tempóban, és meglepően friss érzéssel.
Valahol a régi konzolos idők szellemét idézve, a Fairune Collection egy igazi csemege a retro RPG és logikai játékok kedvelőinek. Amikor először találkozunk ezzel a gyűjteménnyel, nem is gondolnánk, hogy egy ilyen kis csomag képes megizzasztani a neuronjainkat, de amikor már minden kis részlet a helyére kerül, rájövünk: ez a játék sokkal többet ad, mint azt elsőre hinnénk.
Volt idő, amikor nem nyílt világokban éltünk, nem ray tracingről vitatkoztunk, és az online multiplayer leginkább annyit jelentett, hogy a haver ott ült mellettünk a kanapén. A videojátékok egyszerűbbek voltak – és sokszor kegyetlenebbek is. A **The Adventures of Elena Temple** pontosan erre az érzésre épít. Ez nem több akar lenni, mint egy adag videojátékos komfortkaja: pixeles, szigorú, és ismerősen régi.