Garage

Kézre áll… papíron

A kontroll kiosztása tankönyvi twin-stick shooter: bal kar mozgás, jobb kar célzás, ZR az ütés és lövés, ZL a rúgás. Rúgsz mindent, ami mozdítható – vízhűtőt, bóját, patkányt, levágott fejet. Az R gombon előhívható fegyverkerékben ott az alap balta, meg az út során összeszedett lőfegyverek. A lőszerrel viszont szigorúan bánni kell, az időzített újratöltés nem kegyelmez. Ha rosszkor matatod a sörétest, egy arcodba harapó élőhalott pillanatok alatt elintéz.

Ez alapvetően működik. Nem zseniális, nem újító, de stabil. A gond inkább az, hogy a játék ritkán enged igazán flow-ba kerülni.

A sötétség nem hangulat, hanem akadály

A Garage felfedezése ajtórúgással történik: új terület, felvillan a fény, látod, mi vár rád. Titkos szobák repedések mögött, jegyzetek, felszerelések – klasszikus recept. A helyszín romos, tüzek pislákolnak, neoncsövek zúgnak, csövek futnak a „mennyezeten”, néha izzók hullanak eléd. Ezek jó ötletek, csak épp túl sötét minden.

És nem a hangulatos értelemben. Sokszor egyszerűen nem látni rendesen, mi történik. Handheld módban ráadásul az egész kép érezhetően puhább, mosottabb. Egy fényerő- vagy kontrasztcsúszka aranyat ért volna, főleg nappali fényben játszva. Így viszont nem egyszer haltam meg azért, mert nem azt nem láttam, mi támad, hanem azt sem, hol vagyok.

VHS-horror minden áron

A Garage nyíltan imádja a B-kategóriás horrorfilmeket, és ezt nem is rejti véka alá. Scanline-effekt, statikus zaj, CRT-érzés, VHS-nosztalgia. Játék közben ez többnyire működik, de a dialógusoknál felbukkanó festményszerű karakterportrék, illetve a túléles, HD-s pokolkutya a töltőképernyőkön teljesen más ligában játszanak. Az art stílusok nem állnak össze egységgé, inkább egymás mellett léteznek, kicsit kínosan.

Van egy pszichedelikus, „elszállós” szekvencia is, ami tovább keveri a vizet – nem rossz ötlet, csak nem simul bele a játék egészébe. Olyan, mintha valaki túl sok inspirációt akart volna egyetlen edénybe belepréselni.

Hotline Miami árnyékában

Nem lehet elmenni amellett, hogy a Hotline Miami itt mindenhol jelen van. Stílusban, zenében, narratív zagyvaságban. Csakhogy míg a Hotline Miami teljes pályát mutatott, tervezésre, láncolásra, őrült tempóra ösztönzött, addig a Garage sokkal merevebb és lineárisabb. Az ellenfelek és tárgyak csak akkor jelennek meg, ha tiszta rálátásod van, ami növeli a feszültséget, de elveszi a kreatív megoldások lehetőségét.

Itt kulcsokat keresel, generátorokat indítasz, biztosítékokat vadászol, robbanó hordókat lősz, törmeléket rúgsz aknára. Van CCTV-megfigyelés, jelszavas ládák, pár autós szekció is, amik vegyesen működnek. A pályák nem válnak labirintussá, a beomló plafonok és gyakori checkpointok kordában tartják a visszajárást, de a tempó sosem lesz igazán katartikus.

Technika, ami visszatart

A legnagyobb hidegzuhany a töltési idők. Dokkolva 40–45 másodperc a címképernyőig, pályák között 20–30 másodperc. Restart gyors, de a játék 13 fejezete alatt rengeteget bámulod a loading screent. Érződik, hogy a pixeles külső mögött egy nehezebb motor dolgozik.

Teljesítmény terén csak enyhe belassulás van, amikor elszabadul a pokol, de semmi drámai. Ez legalább rendben van.

Zárás

A Garage egy furcsa, kissé széteső alkatrészhalom – ami tematikusan még passzol is hozzá. Vannak benne hatásos ijesztések, korrekt twin-stick lövöldözés és pár emlékezetes pillanat, de összességében hiányzik belőle az egyértelmű irány és identitás. A zombis-apokaliptikus közeg fáradt, az inspirációi túl nyilvánvalók, és a Hotline Miamihez képest se stílusban, se olvashatóságban, se flow-ban nem tud felnőni.

Nem rossz játék. Csak túlságosan is ismerős. És sajnos nem a jó értelemben.