**Kobayashi Masao** – ha nem vagy Kunio-sorozat megszállott rajongó, akkor lehet, hogy először a “Kobayashi ki?” kérdés ugrik be, mikor meghallod a nevét. De tarts velem, mert a történet egy igazán különleges, ámde kissé furcsa irányba visz, amitől egy pillanatra talán úgy érzed, mintha egy elfeledett Game Boy Advance játékba csöppentél volna, de ne rohanj, mert ennek van egy csavara.

Hogy őszinte legyek, nem is gondoltam volna, hogy valaha eljön az a pillanat, amikor egy ilyen játékról kell írnom. Mert ha van valami, ami a videojátékok világában annyira irritáló, hogy azt még a legnyugodtabb ember is kinyomja, az a **Race with Ryan**. De nem csak a játék karaktere és a licenc húzta be a mélybe, hanem maga a játékélmény is. Mi történik, amikor a gyerekeknek szánt kartverseny elbukik még az alapvető szórakoztatás szintjén is? Hát, az itt van, és most alaposan megnézzük.

A *Mario & Sonic at the Olympic Games Tokyo 2020* nem hozott komoly meglepetést. Hiába a rengeteg új minijáték, a régi klasszikusok visszatérése, és az izgalmas események, a játék valahol elakad a végén. Amellett, hogy szórakoztató, könnyed kikapcsolódást nyújt, hosszú távon mégis kevés ahhoz, hogy megmaradjon az élménye. Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik a szórakoztató multiplayer versenyeket, akkor biztosan élvezni fogod, de ha inkább egy tartalmas, egyjátékos élményre vágysz, akkor inkább keresgélj máshol.

Miért mindig a náci németekre vadászunk a második világháborús játékokban? Nos, azért, mert mindig van valami borongós és kiszámíthatatlan abban, amikor egy tisztes katonai célra törekvő, ámde morálisan megkérdőjelezhető figurát, mint Karl Fairburne-t irányítjuk, hogy egy-egy mesterlövészeként tartsunk rendet. De ha azt mondom, hogy a *Sniper Elite V2 Remastered* nemcsak hogy meglepő, de helyenként még döbbenetesen szórakoztató, akkor talán egy kicsit közelebb kerülünk a lényeghez.