Sniper Elite V2 Remastered

A történet: A háború utolsó harcai

A sztori az utolsó nagy harcok középpontjában áll: 1945-ben, a második világháború végén járunk, Berlin romjai között egyetlen mesterlövészként kell keresztülvágnunk a nácik védelmi vonalain. A legnagyobb fenyegetés a V2 rakétaprogram, amely hatalmas pusztítást okozhat, ha sikerül a szövetségesek fővárosait elérnie. Karl Fairburne, a mesterlövész itt a szovjetek és az amerikaiak közötti határvonalat keresve, próbálja véglegesen eltüntetni ezt a veszélyt. Az egész alapsztori annyira sablonos, hogy már szinte már előre meg tudjuk mondani, mi fog történni, de egy ilyen játékban ez nem is baj, hiszen nem a cselekmény, hanem a mesterlövész élmény a fontos.

Játékmenet: Egyedül, de nem magányosan

A Sniper Elite V2 Remastered játékmenete teljes mértékben a mesterlövészek munkájára épít. Nincs benne sok körítés, itt nem a száguldásról van szó, hanem arról, hogy egy-egy jól elhelyezett lövéssel a legnagyobb káoszt keltsük. Itt nem az a lényeg, hogy minden szobát átkutassunk, hanem hogy távolról, egyetlen golyóval végezzünk a célponttal. Az X-ray kamera látványa, amikor a golyó átszúrja az ellenség koponyáját, minden alkalommal borzongatóan szórakoztató. Az érzés, amikor a megfelelő szögből, a szél figyelembevételével eltaláljuk az ellenséget, tényleg olyan, mintha a valóságban is ott lennénk.

De nem minden pillanat ilyen csillogó. A játék hajlamos arra, hogy néha túl sokat akarjon belesűríteni, és a közvetlen tűzpárbajok, amikor nem tudjuk titokban elintézni az ellenfelet, már nem olyan szórakoztatóak. A szorosabb, akció-orientált részeknél a harc mechanikája kissé összekeveredik, és hiányzik az a finomság, amit a mesterlövészkedés hoz magával. Az AI elég kemény, és amikor az ellenség már-már túlontúl okos, az a mérkőzés egy szinttel nehezebbé válik, és minden egyes nem észrevétlenül leadott lövés egy újabb bosszúságot okoz. Miért? Mert a Sniper Elite V2 titkos fegyverei – a taktikai lassúság és a szisztematikus, mérnöki precizitás – el vannak felejtve, amikor futni, menekülni, vagy az MP40-et pörgetni kell.

A Switch verzió különlegessége: A mozgásérzékelés

A Nintendo Switch verziója azzal a különlegességgel rendelkezik, hogy a mozgásérzékelős vezérlés miatt az irányzás még inkább életszerűvé válik. A célkereszt mozgása valós idejű mozdulatokkal finomhangolható, és ha mondjuk közvetlenül szembekerülsz egy ellenséggel, a kezed remegése valóban eltolhatja a lövést, amit éppen indítottál volna. Ez ugyanakkor kétélű fegyver is lehet, de nekem egy kis plusz izgalmat adott, ami a régi konzolos érzést hozta vissza, amikor a gamepad minden rezdülése szoros kapcsolatban állt a játék világával.

A grafika és a technikai teljesítmény: Képeslapok a háborúból

A remastered verzió szépen mutat a Switch-en. Az éles kontúrok, a dinamikus világítás és a fényeffektek csodásak, bár ha nagy képernyőre kapcsoljuk, akkor előfordulhat, hogy néhány pixeles éleket és elmosódott részletet is észreveszünk. Az alapvető hangulatot, amit a háborús városromok adnak, remekül visszaadja a játék, de a világos nappali jelenetek sokszor túlságosan is szürkévé válnak, és a napfényben a textúrák kicsit élettelenné válhatnak.

Összegzés: Az igazi élmény még mindig megvan

A Sniper Elite V2 Remastered egy olyan újrakiadás, ami bár nem hozza el a sorozat csúcsát, mégis egy remek alkalom arra, hogy újra átéljük a szniper éles pillanatait. A játék története nem sok újat hoz, de a mesterlövészekkel való akció még mindig az egyik legjobb élmény, amit a háborús játékok világában átélhetünk. Ha a lopakodás és az egyetlen pontos lövés élményére vágysz, akkor érdemes belevágni – de ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a rohamozós részek nem igazán a játék erősségei.