Mi történik, amikor egy *Persona* játék megpróbál Musou stílusban pörögni? Elég bátor kérdés, nem igaz? Az *Persona 5 Strikers* egy szórakoztató, akciódús RPG, ami igyekszik megtartani mindazt a varázst, amit a sorozat az elmúlt években felépített – ugyanakkor egy új, sokkal pörgősebb irányba indul. Ha azt hitted, hogy a hack-and-slash akcióval csak egy felületes *Dynasty Warriors*-klón lesz, akkor eléggé meglepődhetsz, hogy milyen ügyes fúziót sikerült alkotniuk.
Milyen érzés, amikor egy egyszerű téglalap életre kel, és elkezdi felfedezni a világot? Képzeld el, hogy nemcsak a formák, hanem az érzések is valósággá válnak – ez a *Thomas Was Alone* élménye. Egy játék, ami sokkal többet ad, mint amennyit első pillantásra várnál tőle.
A Blizzard Arcade Collection olyan, mintha a régi SNES-es fiókot végre kinyitnák ünnepi alkalomból, csak közben valaki gondosan rátesz még pár fölösleges díszszalagot is, hogy biztosan elfelejtsd, hol volt a lényeg.
Volt már olyan játékélményed, ami után úgy érezted, hogy elgondolkodsz azon, miért is szereted a videojátékokat? Nos, a PUSS! ilyen. Az egyes szinteken való navigálás már önmagában is elég para, de a pszichedelikus színek, a zűrös zene, és a határozottan ijesztő hanghatások mindent egy új szintre emelnek. Ez nem egy “cuki cicás játék” – ahogy a neve is mutatja, a PUSS! nem igazán akar megszólítani a klasszikus "macskabarát" közönséget. Inkább valami más, valami szürreális, ami sokak számára lehet, hogy túl sok.
Mi történik, ha egy fejlesztő összeállít egy klasszikus 8-bites Metroidvania játékmenetet, hozzáad néhány kihívást, és keveri mindezt egy szép kis történettel?