VASARA Collection

A történet: Steampunk és történelem találkozása

A Vasara sorozat nem titkolja, hogy steampunk világban, a régi japán történelmet egy csipetnyi őrültséggel keverve éri el a csúcspontját. A két főszereplő, akik természetesen történelmi alakok alapján lettek megalkotva (már ha nem figyelsz túl sokat), hoverbike-okon száguldanak, hogy megállítsák a főellenséget, miközben különféle melee támadásokkal próbálják legyőzni az ellenségeiket. A játékmenet egyszerű, de annál szórakoztatóbb: csata, lövések, akció, amit az egyik legklasszikusabb játékstílusban élhetünk át.

Már az első pályák is tele vannak karakterekkel, akik egytől egyig szórakoztatóak és jól megírtak, noha némileg klisések – de éppen ez adja meg a szórakozást. Minden pillanatban úgy érzed, hogy egy klasszikus arcade játékot pörgetsz, és közben mosolygósan várod a következő őrült jelenetet.

Játékmenet: Üsd, vágd, és... pörögj!

A Vasara igazi bullet hell játék, de ami igazán kiemeli a többi hasonló játék közül, az a melee támadási rendszer. Ahelyett, hogy csak a hagyományos lövésekkel végeznénk az ellenségekkel, itt be kell vetnünk egy speciális közelharci támadást is, ami nemcsak hogy hatékony, hanem el is veri a bejövő lövéseket. Ez igazi rizikó-reward mechanika, ami frissíti az élményt, és még izgalmasabbá teszi a harcokat.

A játék elején egyébként kifejezetten tiszta és élvezhető az irányítás, minden karakter könnyen kezelhető. Azonban nem minden olyan sima, mint amilyennek látszik: a driftelés és az elkerülhetetlen kanyarok miatt a harcok gyorsan nehézzé válhatnak. Az ilyen típusú játékoknál fontos a gyors reakció, és bár a Vasara jól végzi a dolgát, az irányítás néha azért nem a legintuitívabb. Top playernek lenni itt nem lesz egy kis sétagalopp, de ha már belejöttél, a pörgős akció úgy pörög, hogy szinte le sem tudod tenni.

Pályák és dizájn: A látvány és a dinamika

A játék vizuális megjelenése egyszerre szép és gyors. Az ellenséges hordák és a repkedő golyók száma, amit a képernyőn látunk, meglehetősen lenyűgöző, de nem csupán a káoszban ragadunk: a pályák remekül ki vannak dolgozva, és bár az öt különböző helyszín az elején frissnek tűnik, nem sokkal később az érzésünk az, hogy egyes pályák túl hasonlóak. Szerencsére a változatos és szórakoztató karakterek kicsit feldobják az egysíkú hátteret.

A játék tempója rendben van, de egy idő után talán többet várnánk a pályák közötti változatosságból. A Vasara Timeless mód, ami a "3D-s evolúció" keretében hoz új grafikai elemeket, mindenképpen érdekes próbálkozás, de ahogy a látványvilágra kerül a hangsúly, úgy a karakterek egyes animációi és ellenségek kissé elavultnak tűnhetnek.

Mi az, ami nem jön át?

Bár a játék remekül mutat a képernyőn, és az akció kellően pörgős, a szabályos harcok után könnyen elérhetjük a „túl sok” érzést. Bár a gép jó alapokat ad, és a hozzáadott játékmódok (például a TATE orientáció) minden bizonnyal felfrissítik a játékot, az összkép egy kicsit még mindig unottá válhat, ha túl sokat játszunk egyhuzamban. A pályák némi ismétlésbe csúsznak, és bár van egy nagy játékszabályzat, ami az "újabb játékkal" kapcsolatosan kicsit izgalmasabbá teszi a dolgot, az egyedüli dolog, ami igazán leköti az embert, az az autentikus karakterek és dizájn.