Ty The Tasmanian Tiger HD

A nagy visszatérés

Amikor először betettem a lemezt, egyből átvillantak az emlékek: az idő, amikor a PlayStation 2-t még nem raktuk félre, mert kijött az új Rayman, vagy a Crash Bandicoot – a boomerangos, ausztrál akcióval megspékelt játékoknak volt valami különleges varázsa. TY a Tasmanian Tiger (akkor még egyszerűen csak TY volt) 2002-ben a GameCube, PS2 és Xbox platformokon tette tiszteletét, és most, HD grafikával tért vissza. Az alapvető recept persze nem változott: egy tasmániai tigrisként (aki egyébként nem is tigris, hanem egy marsupium) nekünk kell összeszedni a talizmánokat, hogy bosszút álljunk a nagy főgonosz, Boss Cass ellen. A világ tehát ugyanaz, és a feladatok is: gyűjtsünk Thunder Egg-eket, tisztítsuk meg a területeket, legyőzzük az aktuális főnököt, és induljunk tovább.

Játékmenet és élmény

Az alapjáték teljesen tipikus collect-a-thon, azoknak, akik a 3D-s platformer szomorú aranykorában nőttek fel, ismerős lehet a képlet. Gyűjtögetés, platformer elemek, apró fejtörők és sok-sok ugrálás – ami pedig az élmény mértékét illeti, épp annyira hozza a "király volt az első" érzést, mint egy régi, jól ismert kényelmes, de egy kicsit koszos kedvenc fotel. De hogy őszinte legyek, én pont ezen a kényelmes nosztalgián akadtam meg egy kicsit.

A világ színes, vidám, és a zene is képes megidézni a '90-es évek hangulatát, de minél többet játszottam, annál inkább érződött, hogy egy kicsit túl "személytelen" lett az élmény. Az ellenségek például olyan gyengék, hogy gyakorlatilag egyetlen vágással le lehet őket verni – azt éreztem, hogy mintha nem lenne igazi tétje a harcoknak. Persze, van itt-ott egy-egy komolyabb küzdelem, de a legtöbbször az egész olyan laza, hogy néha azon kapom magam, hogy inkább csak pörgetem a boomerangot, mint hogy tényleg izgalmas dolgokat csinálnék.

A HD frissítés és a kamera

Ami viszont nem hagyhatom ki, az a grafikai frissítés. Hihetetlen, hogy a régi, elmosódott textúrák helyett most egy szép, élénk színekkel teli világ fogad – a dzsungel, a rétek, minden úgy néz ki, mintha most készült volna el. De mi van a kamerával? Hát, sajnos nem sok változott. A kamera irányítása pont olyan zűrös, mint húsz éve, és a megfelelő szögeket elkapni a legnagyobb kihívás. Ami nem segíti a helyzetet, hogy a játékmenet éppen azokon a pontokon lesz zűrös, ahol épp nem látunk jól – elég bosszantó, hogy az irányítás nem jön össze mindig, ahogy szeretnénk.

A szórakozás és a nosztalgia

De nem minden veszve! A játéknak van egy bizonyos bája, amit a modern játékok nem igazán hoznak vissza. A humor, amit az ausztrál állatok hoznak, még mindig működik, és a szinkronszínészek is remekül teljesítenek. És ha egy kicsit belemélyedünk, az új Hardcore mód tényleg egy kis pimaszságot csempész a harcokba – bár egy-két új frissítés itt még jól jött volna.